Nemrégiben felmerült bennem (és konkrétan erről szólt egy korábbi, hasonló témában jegyzett blogbejegyzésem is), hogy mi átlagemberek, vajon szabadok vagyunk-e egyáltalán?

Meg is állapítottam hirtelen, hogy nem igazán, de ez a megállapítás egy halom új megközelítést, és még több kérdést generált bennem, mely kérdések itt zakatolnak a fejemben (immáron két napja), ezért muszáj valahogy reagálnom. Hát persze, hogy saját magamra, de nem blogger a blogger, ha mindeközben nem írja le a gondolatait. Ilyen felvezetés után -ha megengeded kedves olvasóm-, nagy hirtelen bele is csapnék lecsóba:

Rossz hírem van: - a szabadság, mint olyan nem létezik az átlagember számára. Béklyóinkat már egészen kisgyermek korunkban nevelik belénk, ám itt kell sürgősen megjegyeznem, hogy nagy lenne a baj, ha a szüleink nem ezt tennék. Azt is elmondom, hogy miért: - volt a kilencvenes években az Amerikai Egyesült Államokban egy 'pszichológiai kísérlet', bár jobb, ha inkább egy robbanásszerűen elterjedt szemléletről beszélek, melynek az volt a lényege, hogy a gyermekek a születésüktől fogva azt csináltak, amit csak akartak. Nevezhetjük liberális gyermeknevelésnek is, bár ez meg egy másik -szerintem nem létező- fogalom a gyermeknevelésre.

Naszóval': -  a kísérlet 'eredményeképpen' napjaink USA-jában tízezer számra rohangálnak azok, a most a húszas éveik elejét koptató fiatalok, akik minimum súlyos depresszióban, és/vagy sokkal komolyabb pszichiátriai betegségekben szenvedve rohadtul nem találják a helyüket a felnőtteknek szánt, szabályokkal teletűzdelt, 'csodálatos' világban. Azt hiszem, abban egyetérthetünk (szabadság ide, vagy oda), hogy a 'kísérletben' résztvevő szülőket sokféle jelzővel illethetjük a normálison kívül.

Egy gyermeknevelésről folytatott beszélgetésben -ahol kifejtettem a véleményemet az általában általam gyakorolt következetes szigorról, valamint arról, hogy néha milyen nagyon rossz érzés még nekem is ez a következetesség- egy pedagógus barátom egyszer azt mondta: "A szabályok neked fájnak. Őket -mármint a gyermekeinket- megvédik." Rövid, tömör, érthető és főleg: - milyen igaz! Merthogy nem lehet cél idióta kreténeket nevelni a gyermekeinkből és ez a mi szülői felelősségünk.

Így hát gyermekkorunktól nem vagyunk igazán szabadok, mégis felmerült bennem a kérdés: Mégis meg tudjuk-e csinálni? Ugyan van-e lehetőségünk szabaddá válni? Most pedig jó hírem van: - meg lehet csinálni! Igaz, maga a folyamat nem is rövid, és nem is egyszerű, mégis van rá lehetőség.

A már fent említett blogbejegyzésben írtam le, hogy az első lépés az, amikor életünkben először elkezdjük, az amúgy szinte mindent meghatározni akaró és behálózó pénzt a valódi helyén kezelni. Merthogy nem a pénzről szól az életünk.

Második lépésként el kell fogadnunk, hogy bizony vannak keretek ha tetszik, ha nem. Mert neki lehet ugyan menni a falnak akár többször is, de attól nem leszel szabad. Hamarabb törött fejű. Írott és íratlan szabályok tömkelege vesz bennünket körül, melyek még akkor is vonatkoznának ránk, ha -valamilyen félreértelmezett szabadságvágyból- kiköltöznénk egy erdőbe, vagy akárhová, úgyhogy nem ez a megoldás.

Inkább tűnik megoldásnak az, amit egyszer még az édesapám mondott nekem: "Kisfiam! Van az életben öt-hat egyszerű szabály. Ha azokat betartod, már elboldogulsz!". Évtizedekkel később jöttem rá, hogy milyen igaza is volt az öregemnek, amikor ezt mondta, hiszen a másik mottója meg az volt, hogy a dolgokat mindig a legegyszerűbb oldaláról kell megközelíteni, mert úgy könnyebb. És bizony: - ez két információ, egy egész életen át elkísért, mégis manapság látom már leginkább a hasznát, amikor megértettem mit üzent nekem az édesapám: - tartsd be a szabályokat és ne bonyolítsd túl az életedet, mert akkor kib@szott szar lesz neked!

És légy türelmes! Ezt már én tettem hozzá, merthogy ez is fontos eleme lehet az önmagadat és a téged körülvevő világ lassú megismerésének. Így el is juthatsz arra az útra (már, ha átlagemberként tényleg keresed az utad), mely végül elvezethet az önmegvalósítás felé. És igen, muszáj végül megvalósítanod önmagad, mert -hidd el- az valóban felszabadító érzés!

Önkontroll, önismeret, önmegvalósítás. Meglehet, hogy ez a szabadsághoz, a lelked szabadságához vezető út. Én írok. Hol jól, hol kevésbé, de én ebben látom magamat és a jövőmet is egyaránt. Mert nem a határok áthágása, hanem azok megalkotása az igazi munka. Te mit csinálsz?