A fogyás
2019. január 08. írta: thejaszaic

A fogyás

Önéletrajzi elemekkel sűrűn teletűzdelve

Hello kedves Olvasóm!

 a_fogyas4.jpgSzerencsés vagy, ha nem tartozol azon 'szerencsétlenek' közé (ide értve saját magamat is), akik egész évben kisebb-nagyobb súlyfelesleggel küszködve minden szilveszterkor elhatározzák, hogy "... márpedig lefogyok....." - ha beledöglök is. Aztán eljön az év vége, semmi, mondom nulla fogyás, ám remek lehetőség kínálkozik ismét a fogadalomtételre.

Na. Ilyet nem szoktam én csinálni. Mármint fogadalmakat tenni, viszont sokan igen és vagy fogadalommal, vagy anélkül, de -gondolom a korábbi sikertelenséget is alapul véve- megpróbálnak végre megfelelni a saját elvárásaiknak. Ki így, ki úgy. Az elsővonalas fogyni vágyók aztán kiválasztanak egy megfelelőnek tűnő diétát, majd az abban meghatározottak szerint táplálkozva, rengeteg mozgással(!), és még ennél is több akaraterővel, de mindenképp masszív önsanyargatással végül valóban megszabadulnak a súlyfeleslegüktől. Nem így a második (sokadik) vonalasok.

Ezen a ponton fontosnak tartom megjegyezni, hogy természetesen most KIZÁRÓLAG azokról az emberekről beszélünk, akik alapvetően egészségesek, csak lusta lajhárok ......................... mint mondjuk én, és nem azokról, akik valamilyen betegség kapcsán, annak hatásaként rendelkeznek plusz kilókkal!

A második (sokadik) vonalasok, azaz a lusta lajhárok ugyanis a fogadalomtétel után, a következő év januárjától -már mindjárt az első naptól-, minden tekintetben új életet kezdve, az égvilágon semmit nem tesznek ismét, hogy a kívánt célt elérjék. Illetve de! Ugyanis ők azok, akik néhány nap önsajnálat és sebnyalogatás után fogékonnyá válnak a kattintásra, majd lőni kezdenek mindenre!

Illetve mindenre is! Vadul rákattintva az összes olyan hirdetésre, bármire, ami a fogyás ígértével kecsegtet. Különös tekintettel azokra a termékekre, melyek például diéta és mozgás nélküli, rendkívül látványos és tartós fogyást ígérnek. (Elárulom: - nincs ilyen.) Annyira nincs, hogy az ilyen, úgynevezett étredkiegészítők reklámjai kénytelenek mindenféle -a jogszabályok keretei közt még megengedhető, de szerintem már a törvénytelenség határait súroló- trükkökhöz folyamodni.

Beismerem, második vonalas lusta szarként olykor magam is rákanttintok egy-egy ilyen okosságra, de évek óta nem vettem semmit ezekről az oldalakról tekintve, hogy nagyjából a semmit árulják. Hogy honnan tudom? Hááááát ................... van benne némi saját tapasztalat is (szerencsére nem túl sok), illetve magam (és akkor még egy comung out) ha nem is az okos, de mindenképpen a nem teljesen hülye lusta szarok táborát erősítve, olykor utánanézek a hirdetéseknek. Így történ ez legutóbb is.

Egy cikket olvastam az egyik kedvenc on-line lapomban. A cikk végén, mint minden on-line lapban, további cikkajánlók között (szépen elrejtve) ott figyelt az aktuális fogyasztó okosság hirdetése is. "...No..." - mondtam, "...ezt most megnézzük..." és már kattintottam is.

Egy -bizarr módon- meglehetősen megbízhatónak tűnő oldal 'jött fel' a kattintás után. Gyanússá mégis az tette szinte azonnal, hogy a nagyon 'orvosinak' és nagyon 'egészségügyinek' tűnő fejléc után az oldal még próbált rá is erősíteni a megbízhatóság látszatára azzal, hogy le is írta: - "....Csak megbízható információk!....". Hát persze.

a_fogyas3.png

Gyorsan végigfutottam a reklámot, ami a szokott módon, ócska betűtípusokat használó, mindenütt kiemelt (vastagon szedett), nagy betűméretekkel és rikító betűszínekkel operáló, az égről a csillagokat lehazudó "...korlátozott időben elérhető..." ajánlatot tartalmazott az aktuális csodaszerről -ugye ismerős?-, és melyet valamilyen -egyébként magyar nevű- rendkívül megnyerő, olyan igazi 'orvosos' külsejű fiatalos, ötvenes férfi, egy 'professzor' ajánlott, egyes szám, első személyben, mint saját kutatása eredményét.

Tekintve, hogy a kutatóorvosok csak ritkán (de többnyire egyáltalán nem) szerepelnek a gyógyszer reklámjában (amely ez esetben 'egy éves kutatásról' ír, de ennyi idő alatt általában azt sem döntik el, hogy fognak-e kutatni, vagy sem) gyanús lett nekem a fickó.

a_fogyas2.png

Ezért elhatároztam, hogy a Google fordított képkereső funkcójában rákeresek a 'professzorra'.

Miller Róbert doktor természetesen csak a nem túl okos, viszonylag kevés fantáziával megáldott (és lássuk be: - nem is túl képzett) és/vagy nagyon is okos, a megbízást jó sok pénzért teljesítő, a feladatot "...valamiből meg is kell élni..." felkiáltással letudó szerkesztők agyában létezik ..... a valóságban hát persze, hogy nem! 

Ennek megfelelően nyilván kutatni sem szokott, illetve (miután nem kutatóorvos, hanem talán férfimodell) valószínűleg nem is tud. Így aztán a 'kutatási eredményei' is (egyes szám első személyben) erőteljesen megkérdőjelezhetőek ugyanúgy, mint a hirdetésben (a 'megbízható' eü. oldalon)  hivatkozott, de pontosan meg nem nevezett 'intézetek' és 'egyetemek' is, melyek leigazolták ezeket az eredményeket. Nagyon merész vagyok, amikor ilyen kijelentéseket teszek? Á dehogy! 

Hadd mutassam be, (a lenti képen) Daniel Costa különleges dietetikust (Vagy Müller Péter professzort? Vehehehehe.............), aki abbéli igyekezetében, hogy végül az egész világot szinte napok alatt megszabadítsa a fölösleges zsírtól még inget sem váltott, és máris felfedezett egy teljesen másik terméket, a világ egy teljesen másik pontján, éshát' valószínűleg álnéven!!!!  A 'professzor' nagy jólelkűségében még a hiúságát is félredobta, és az új nevével együtt a tudományos fokozatait már fel sem vette, annyira siettet.

a_fogyas1.png

Már csak egyetlen kérdésem maradt így a végére: - merthogy' értem én, hogy ez egy milliárdos iparág, és hogy ez egy üzlet (semmi más), és hogy a terméket bizony el kell adni, ha ér valamit, ha nem. De! Miért kell mindenkit, a létező összes embert hülyének nézni?

Megjegyzem: - nem vagyok egy amolyan összeesküvés-elmélet gyártó kisiparos. Sem szakértő és ez nem egy világméretű csalás. Ez csak egy példa arra, hogy hogyan működik a világ. Egyetek kevesebbet. Fussatok, ahhoz először semmi sem kell. És, ha a fogyásotokat mégiscsak megtámogatnátok valamilyen szerrel, azt (bár ez a megoldás sem egyértelmű, de), inkább egy patikában vásároljátok meg. Remélem ma is segíthettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr8614544474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.01.10. 21:26:42

Cenzúra... :(
Egyébként reverse keresésre a tineye jobb, ha a kép többi példányát keresed és nem csak hasonlókat.

Gyingizik 2019.01.10. 21:27:05

Biztos, hogy a kettes képen jobb a feneke a nőcinek, mint az egyes képen?

Kard 2019.01.10. 21:37:19

@Gyingizik: Ez az. Én tuti az elsőt, a zsírosabbat választanám :)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.01.11. 05:46:28

@Gyingizik: szerintem az első minden tekintetben jobb, mint a második, de ez a kisebb gond vele. Sokkal nagyobb baj, hogy fotosopp... ugyanis kizárt, hogy fogyókúra előtt és után úgy tud beállni a modell, hogy közben a hajszálai pontosan ugyanúgy állnak. :D

Edit Rőczei 2019.03.05. 22:33:10

Nen használ semmit, kipróbáltam.
süti beállítások módosítása