Hello kedves Olvasóm!
Egy korábbi élményem villant be néhány pillanattal ezelőtt, miközben a fogmosás ideje alatt a saját pofám látványával voltam kénytelen beérni. A tükörben ugye. Elmesélem most nektek.
Egy alkalommal -valahogy pont így jött ki- sikerült kissé elhanyagolnom a fejemet. Nem mondom, rendszeresen tisztogattam én minden nap, meg minden, ám a borotvát messze kerültem, így már majdnem szakállas voltam, és a fodrászhoz sem jutottam olyan ütemben el, ahogy szoktam. Mindezek egyenes következményeképpen, bárhogy öltöztem, bármit is vettem fel az egyáltalán nem számított, mert elkezdtem lassan hajazni egy már évek óta 'kint' élő, kissé őszülő hajléktalanra. Legfeljebb a szagom volt jobb.
Fontos itt megjegyeznem, hogy erre, a beleszarásom kb.: - második hete után már a saját feleségem hívta fel a figyelmemet azzal, hogy ez már így tényleg szar, de nyugi: - nem látszottam többnek egyetlen perccel sem hetvenötnél.
Nos, csakugyan volt abban valami, amit mondott. Ugyanis például egy ideje nekem is feltűnt, hogy reggelente nem tudok mit kezdeni a rőzsével, olyan hosszú. Az este megmosott és nedvesen elfeküdt hajszálaim a tizedik lefésülés után sem kerültek a 'helyükre". Inkább random álltak. Leginkább mindenfelé. Mindenfelé IS. Ilyenkor nem maradt más választásom, hogy -miközben szidtam magamat, amiért még mindig nem kértem időpontot a fodrászomtól- hogy némi hajrögzítővel gyártsak magamnak 'frizurát'. Valahogy csak ki kell nézni.
Ez a 'valahogy' sikerült is minden reggel (kétszer nem volt egyforma).
De mert utoljára Arnold Schwarzeneggernek állt jól a Terminátorban az öt centiméternél hosszabb, égnek álló haj és neki is csak akkor, amikor már kétszer lángszóróval és legalább egyszer harckocsi ágyúval fejen találták, elkezdtem úgy érezni, hogy tényleg eljött a hajvágás ideje. Időpont végre beszerez, fodrászhoz el. Nagy boldogság volt kérem elterpeszkedni a tükör előtti széken.
A mester egy darabig csak nézett (már hogy hogy nézek ki) majd átbeszéltük a taktikát. Tettük ezt annak ellenére, hogy mióta ő felszabadult én hozzá járok, annak meg minimum tizenöt éve.
BELELKESEDTEM! Mondtam is neki, ha már így megnőtt (világ életemben oldalt nullás, fent egy centis, rendkívül katonás frizkót viseltem), csináljunk belőle divatos frizurát! Olyan oldalt rövid, fent oldalra fésültet! Vagy valamilyent! Mindegy, csak más legyen! Új! Dizájnos! Kefe! Akármi!
A fodrászom csak csendesen mosolygott. Aztán még mindig szó nélkül nekifogott a munkának. Csattogott az olló, zúgott a hajvágó, szállt a vágott haj, mint októberben az ökörnyál! Végül elkészült A MŰ! Fantasztikus lett! Bár semmiben sem különbözött attól, ahogy a megelőző, nagyjából tizenöt évben kinézett. Néztem is kérdőn a munka végén a mesterre, hogy akkor most ezmiez', de kérdés nélkül is megkaptam a frappáns választ:
".............Mit akarsz már te közel ötven évesen divatsérót? Tényleg azt akarod, hogy mindenki rajtad röhögjön hülyegyerek'!? Kefehaj! Faszom! ......" - mondta a bölcs fodrászom, majd még megittunk egy kávét.
