Képviselő úr! Ne csak olvassa, de kérem értelmezze is az alant következő sorokat. Már, ha egyáltalán képes ön ilyesmire!

Gyárfás Endre

CSAK TRÉFA VOLT

Épp elhagytunk egy utcasarkot -
hűsítő csöndet szűrt az est -,
mikor a falról rámrikoltott
egy krétarajz: horogkereszt!
"Valami tacskó firkálhatta -
útitársam legyintve szólt -,
csupán két szögletes vonalka...
és biztosan csak tréfa volt."

Valóban! Hiszen semmiség az:
néhány vonás csak kis helyen.
De tréfa volna? Furcsa vígasz,
nem fogja fel az értelem.
E két vonalka nem is régen
egy fél világot birtokolt.
S ha van köztünk, ki feledékeny,
úgy vélné, az is tréfa volt.

Masírozott a had, csapódott
csizmája kövön, csontokon,
s a feldübörgő tankhadoszlop
átgázolt falun, városon,
ledőlt a ház, jajdult az utca,
port okádott és füstgomolyt...
De eloszlott a füst azóta,
az is lehet: csak tréfa volt.

A jelvény ott ágált magasan
- két szögletes vonal csupán -,
alatta, féregjárt barakkban
pofon, rúgás, korbács után
testvérem végignyúlt a földön,
s kívánta inkább a pokolt,
s vágyálma lett "a régi börtön",
"a szép halál"... Csak tréfa volt?

Aztán a gáz... kinyílt a fürdő,
gyilkosok álltak sorfalat,
gyerekbőrből a lámpaernyő,
a nyaklánc gyöngyei: fogak!
S egy héjahang a rádióban
az Übermenschről szónokolt...
Két vonalka... No hagyjuk, jól van,
lehet, hogy mindez tréfa volt.

A rettegés, a hazug vádak,
szögesdrót, villanó szurony,
a gép, mely otthonokra támadt,
a csókban lappangó iszony,
költő a sárban, könyv a máglyán
- s tőröd se volt, hogy megtorold!
Mauthausen, Auschwitz, tifuszjárvány,
Lidice... mind csak tréfa volt?!

Ne hidd, hogy elég, ha a falról
elfordítod tekinteted!
Ki most horogkeresztet rajzol,
nem mind éretlen kisgyerek.
A két vonal kinyúl utánad,
körülhálóz, négy ága fojt...
S a gödör gúnyvisszhangja támad:
"Csak tréfa volt, csak tréfa volt."