Hello kedves olvasóm!
Ma családi sztorival traktálnálak kicsit téged azzal, hogy a kicsik humora (azon felül, hogy rendkívül jó) valóban sajátos és imádom, amikor megcsillantják.
Fut a kereskedelmi csatornák egyikén egy kvízjáték. ÉSZBONTÓK a címe, talán neked is megvan. Ha nincs röviden elmondom, hogy ez Magyarország első és egyetlen műveletlenségi vetélkedője, melyben hírességeknek (egy-egy páros verseng egymással), azt kell kitalálniuk, hogy a szintén a műsorban szereplő válaszadóknak vajon sikerül-e helyes választ adniuk, a nekik feltett kérdésekre.
Az általában magasan művelt hírességek természetesen el sem tudják képzelni, hogy egy ember lehet annyira tudatlan, mint az adott adásban hozzájuk rendelt válaszadók és ez a helyzet komoly derültséget okozó csavarokat tud szülni a teljes műsoridő alatt.
A válaszadókról tudni kell - elképesztő lehet már a casting is - hogy általában fiatal, ám ritka sötét emberek, akik számára a legegyszerűbb kérdések ( mint például az ötven ötven százalékának a kiszámítása vagy, hogy mi Somogy megye székhelye ) is komoly nehézséget jelentenek.
Tény, hogy egy normál általános műveltséggel rendelkező televízió néző is végig, az egész adás alatt sírva röhög, érdemes nézni. A műsor természetesen a hírességek bemutatásával, illetve a válaszadók bemutatkozásával kezdődik.
A válaszadók - értelemszerűen ez a legtöbbször ismétlődő fordulat a műsorban - ilyenkor tegeződve köszönnek, majd tájékoztatják a nagyérdeműt a kereszt-, vagy becenevükről, illetve arról, hogy miben jók (humán, vagy reál tárgyak, esetleg testépítés, bulvár, vagy zene, de többnyire inkább semmiben) illetve, hogy miben rosszak, ( legtöbbjük számára a matek és töri a mumus) és már indul is a játék, két adás megy le egymás után.
Ezt a műsort nálunk a gyerkőcök is szokták látni, bár a hét és három éves ifjoncok számára még nem annyira szórakoztató, de szeretik (ki ne szeretné), hogy az esték egy része nevetéssel telik. Igaz, nagyjából a második rész felével egy időben nálunk már indul a fürdetés-fektetés kombó is.
Ma este, amikor már minden gyermek és felnőtt illatos rózsaszálként feküdt az ágyában, az elalvás előtt mindig és hosszan csicsergő három éves kislányom (aki egyébként ekkor egy ideje már csendben volt), hirtelen az anyukájához fordult, majd megszólalt:
".... Sziasztok! Glétike vagyok. Elősségem a spolt ...." (amikor is az édesanyja közbevágott, hogy jó lenne, ha már inkább az alvás lenne az erőssége) - ám ennek ellenére Grétike az anyukája szemébe nézett rezzenéstelen arccal folytatta:
" ..... és a földlajz! ....." - mondta, majd diadalittasan mosolyogni kezdett. Az anyja talán még most is röhög.
