Kell-e kútadó? Hogykéne'!? Dehogy kell!
2017. április 07. írta: thejaszaic

Kell-e kútadó? Hogykéne'!? Dehogy kell!

Hello kedves olvasóm!

Régen jártam erre, amiért az elnézésedet kérem, de az elmúlt napokban olyan mennyiségű hír hullott mindannyiunk nyakába, hogy az esetemben súlyos alkotói válságba taszított. Megmondom én úgy ahogy van: - még csak megnyitni sem volt kedvem a blogot, nemhogy írni, annyi feszültség gyűlt össze bennem. Szerencsére kifelé tartok ebből a lelkiállapotból és gyorsan hozzáteszem: - az egyéb területeken változatlanul jól teljesítettem, teljesítek, csak ez a fránya írás nem akaródzott.

Mindjárt bele is vágnék új témámmal kapcsolatosan a közepébe. Biztosan neked is 'megvan' a kormány egyik új elképzelése, miszerint a fúrt kutakból 'kivett' vízmennyiségek után adókötelezettség keletkezik, egy új törvénytervezet szerint. Mai hír, hogy ezt a kibaszott agymenést mégis elveti a kormány, kihátrálva az amúgy is kivitelezhetetlen, újabb 'adócsalásra' ösztönző, lehetetlen ötletből.

a_kutado2.jpg

Én már kezdem azt hinni, hogy az ilyen és ehhez hasonló törvénytervezetek belengetése semmi más, mint egy-egy baromi nagy gumicsont, amit akkor dobnak be, amikor valamiről kurvára el kell terelni a figyelmet, majd, amikor a nagyobb ügy már elült, szépen kihátrálnak az elképzelésből. A gyakorlatnak dupla haszna van, hiszen azon túl, hogy a valódi problémákról ideig-óráig eltereli a figyelmet, a kihátrálás meg kormányt tünteti fel jobb színben mondván, - hisz milyen faszagyerekek' ezek, mert nem csinálták meg ezt sem.No. Bárhogy is, de a dolgok jelenlegi állása szerint nem lesz 'kútadó'. Pedig én már elképzeltem:

...............................egész este azon morfondíroztam, hogy legyen. Bár a híradó elég érdekes volt (mintha ma több baleset, öngyilkosság, elfogás, cunami, rossz kormánydöntés történt volna, mint általában), mégsem tudtam rendesen odafigyelni, mert végig azon járt az eszem, hogy hogy legyen. Amikor a híradónak vége lett és kezdődött az 'Éjjel-Nappal' már biztos voltam benne, hogy nagyjából mindenki azt lesi, így elindultam a 'beszerző körutamra'.

Úgy tettem, mint aki csak a kutyának akar enni adni. Megjegyzem így is volt: - legalább az a dög sem sündörgött a lábam körül, és nem estem benne pofára. Óvatosan a hátsó kertbe lopóztam. Még délután az odavezető kisajtót kitámasztottam (annyira szar, hogy recseg ropog), a kút tekerőjét meg egy fél flakon WD40-el addig fújkáltam, míg már nem nyikorgott. Tök sötét volt, egy csillagot sem lehetett látni az égen mert beborult az ég, a közvilágítás egyetlen 65-ös izzóját meg még délután lőttem ki légpuskával.

Szóval a körülmények ideálisak voltak, úgyhogy elkezdtem húzni a kútból a vizet......... nem először csináltam már így, magabiztos voltam, a vödörben lévő mennyiséget egyből a mellettem -épp hogy csak a földből kilátszó- tizenötös csőbe öntöttem, ami (a föld alatt, kis elágazásokkal) a konyhakertbe vezette a kút vizét. Ilyenkor általában tíz vödör vízre volt szükségem.

A harmadiknál tarthattam, amikor óriási robajjal kivágódott a közeli fészer ajtaja és onnan, meg a kút mögötti kiskert sövényéből vagy harminc TEK-es ugrott elő. Zseblámpák fénye cikázott össze-vissza. Mindenki velem ordított, a házam felett meg olyan gyorsan jelent meg egy helikopter, ahogy házam előtt az M1 közvetítőkocsija. A vödröt kitépték a kezemből és már a földön is voltam, szanaszét tekerve, megbilincselve, meg minden.

Én már vagy húsz perce a földön feküdtem, amikor még a tényállás tisztázása zajlott. A helyszíni szemlével egybekötött házkutatás feltárta a konyhakertbe vezető csöveimet, megtalálták a kiskerthez vezető ajtót rögzítő gumipókot ugyanúgy, mint a WD40 üres flakonját a szemetesben. (Hát igen, az előre megfontolt szándékot bizonyítani kell valahogy.)

a_kutado1.jpg

Épp azon gondolkodtam, hogy ezért vajon milyen büntetés járhat, amikor -kéretlenül- megkaptam rá a választ is. A kommandósok mögül ugyanis kilépett a falu jegyzője, egy kis kopaszodó, közel ötvenes, húsz kilós kis minipöcs -aki általános iskolás osztálytársam volt anno és akit hatodikban egyszer nagyon felpofoztam, mert taknyot kent az egyik kislány hajába- és kárörvendő vigyorral a pofáján közölte, hogy ezért hat-hét évet kaphatok majd, de csak akkor, ha jól viselkedek a bíróságon. Remélem ma is segíthettem. Ha másban nem is, legalább röhögni egy jót így pénteken.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr1312408031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása