Hát eljött ez is. Kamuban is erős volt 2016.
2016. december 28. írta: thejaszaic

Hát eljött ez is. Kamuban is erős volt 2016.

Hello kedves olvasóm!

Most, hogy már csak valamivel több, mint három nap maradt hátra a 2016-os évből, úgy gondoltam én ugyan nem várok már tovább, bizony lezárom ezt az évet. Olyan volt amilyen. Talán kicsit sárga, talán kicsit savanyú is, de legalább a miénk. Igaz sokra nem mentünk vele, de azt elmondhatjuk mindannyian, hogy egy évvel ismét idősebbek vagyunk.

A fentieken túl csakugyan sok mindent el lehetne mondani még a 2016-os évről. Hiszen -tekintve, hogy ma valóban történelmi időket élünk- rengeteg történés, rengeteg esemény tette szörnyűvé,  érdekessé, mulatságossá, nevetségessé vagy éppen csodálatossá (kinek hogy) ezt a naptári időszakot, illetve olykor annak (köz)-szereplőit. Az év vége felé, sok egyéb mellett kiemelkedő szerepet kaptak a HOAX-ok, vagy álhírek és azok kezelésének fontossága is.

És én pont ma és pont ezért -miután ez a poszt tekinthető akár már az egyik elő szilveszteri bejegyzésemnek is- egyetlen sort sem szeretnék szentelni a valódi 2016-nak, így ebben a mai bejegyzésben egyetlen valóságos tényen alapuló hír sem kerül leírásra. (Bocs: egy, -vagy kettő?- talán mégis.)

Ennek megfelelően -főleg a negatív 'kommentvihar' elkerüléséért- most azt szeretném kérni -leginkább tőled kedves olvasóm- hogy az alant következő 'hírek' olvastán semmiképpen se ess az Éjjel-nappal Budapest nézőinek abba a hibájába, hogy az ismert közösségi oldalon, az amatőr szereplők által megformált -egyáltalán nem valós- karaktereinek -nagyon is valós- facebook profiljaival levelezve (sic!), azokat időnként elmondják mindenféle szarnak, és olykor dühödten kommentelik 'A KARAKTEREK!' egyes sorozatbéli tettét, vagy szavait. (Asszem' ez nem teljesen normális viselkedés......öööö.......asszem' tényleg nem.)

kamuország kamuhír kamuhírfogyasztó

Hát igen. Bizonyára legalább olyan nehéz lehet megkülönböztetni egy álhírt a valóditól, mint egy amatőr színészt a szerepétől. Megjegyzem: - úgy vélem, hogy aki a blogomat olvassa -hiszen ő (te) úgy általában is szokott (szoktál) olvasni- az tökéletesen tisztában van azzal, hogy például a Lali valójában nem is a Lali, illetve fontos ide beszúrnom még, hogy a bejegyzés idáig utolsó keretes részében leírt hír a poszt egyetlen valós híre, sajnos. De most már végre rántsuk le a leplet az évről és lássuk, miről is szólt 2016. a HOAX-gyárban:

Egyúttal nagy-nagy köszönet a rengeteg kitűnő 'nyersanyagért' az http://www.urbanlegends.hu -nak, melyből ott annyi van, hogy csak szemezgetni tudtam, és ahol -odakattintva- akár azt is megtudhatod, hogy az amerikai elnökválasztáson valóban a kamu hírek okozták Clinton vesztét, vagy ez is csak egy kamu. :)

 

2016. január: - – Az eritreai hatóságok állítólag börtönbüntetéssel fenyegették meg az egyfeleséges férfiakat. Később azonban kiderült, hogy a hír csak kitaláció, amit kenyai és nigériai kamuoldalak terjesztettek el. Az eritreai kormány azóta cáfolta is az értesülést a BBC-nek, a tájékoztatási miniszter pedig a Twitteren hüledezett amiatt, hogy milyen sokan átvették a sztorit. A BBC cikke szerint ráadásul nem is új hoaxról van szó: - korábban terjedt már Irakkal kapcsolatban is.

Egy 18 éves floridai fiú utolsó munkanapján állítólag lenyúlta az összes chicken nuggetset. Később bevallotta, hogy nem lépett ki, nem lopott – csak a sajtót akarta megviccelni. És hogy miért volt nála annyi csirke, amit a sztorija mellé csatolt fotón látni is lehetett? Állítólag a főnöke bízta meg, hogy – mivel kifogytak a készletből – ugorjon el egy másik étterembe alapanyagért.

Az előző két 'hír' sem semmi, de a legjobb még csak most jön: – Két tucat sertést loptak el radikális vegetáriánusok Mezőgecsében – adta hírül szombaton a Kárpátinfo. A sertéstolvajok állítólag azt akarták elérni, hogy betiltsák a helyi böllérfesztivált, és azzal fenyegetőztek: - óránként lelőnek egy disznót. A Kárpáthír szerint azonban csak egy kamuhírt vett át a Kárpátinfo.

kamuország kamuhír kamuhírfogyasztó

2016. február:A Hezbollah mesterlövésze két perc elintéz hat ISIS-est – terjedt egy videóval illusztrálva. A felvételről azonban hamar kiderült, hogy egy számítógépes játékból származik, méghozzá egy 2012-ben a YouTube-ra kitett játékmenetből.

Elaltattatják szülei a már csak fészbúkozásra képes 14 éves tinédzsert – adta hírül egy 2012-es PC Fórum-cikk, de – az írás alatti kommenteket látva – 2016-ban újra futott egy kört. A megosztók és hozzászólók közül többen észrevették, többen pedig nem, hogy a képekkel és videóval illusztrált cikk alján ez olvasható: “A videó esetében természetesen nem egy valódi eseményről és híradásról, hanem egy humoros-szarkasztikus kitalációról van szó, amely a fiatalok körében a mobilelefon és a közösségi média egyre növekvő mértékű túlzott használata, valamint ennek folyományaként valódi környezetük – köztük szüleik – teljes elhanyagolása irányába mutató tendenciákra hívja fel a figyelmet“. Ennek ellenére ez a hír is úgy terjedt idén -megint- mint az ebola.

És egy igazán kellemetlen hazulról: – Külföldi nyomortelepekről készült képekkel illusztrálta a DK a magyar szegénységet – számolt be a kínos esetről az Origo. A párt szóvivője a lapnak így próbálta kimagyarázni a bizonyítványt: a “bárki számára hozzáférhető, a Google-ban elérhető képek tökéletesen hű lenyomatát adják a magyar valóságnak.”

2016. március:120 centis patkányt találtak Londonban – ment körbe a fotóval illusztrált hír a világon. A cikkekben patkányszörnyként emlegetett állat állítólag akkora volt, mint egy négyéves gyerek. Ez azonban erős túlzás, a fotót publikáló férfi ugyanis horgászokat meghazudtoló ügyességgel nyújtja az állatot a kamera felé, megteremtve ezzel a kívánt optikai illúziót. Egy számítás szerint a patkány legfeljebb 60 centis lehetett.

kamuország kamuhír kamuhírfogyasztó

Na és ez sem rossz: - – Droggal kezelt bankkártyával próbáltak egy nőt megmérgezni – terjedt a héten tajvani közösségi oldalakon. A körlevél szerint a kártyát egy Burundanga nevű szerbe márthatta a támadó, és egy benzinkúton adta át mit sem sejtő női áldozatának, aki autójában nem sokkal később rosszul lett. A helyi bűnüldöző hatóságok azonban tagadták az értesülést, megemlítve, hogy egy hasonló – szintén alaptalan – rémisztgetés 2008-ban már Amerikában is terjedt.

2016. április:Meccs közben nyírtak meg egy kapust a hétvégén Szaúd-Arábiában, mert sértőnek találták a hajviseletét – adta hírül a Nemzeti Sport. Az esetről videót is közöltek, amiről azonban a The Observers kiderítette, hogy már legalább 2012 óta fent van a neten. Beszámolójuk szerint ez történt: 2012-ben ugyan valóban volt egy ilyen szabály (ekkor készült a most frissként eladott felvétel is), de egy idő után már nem tartották be szigorúan. Idén áprilisban az ország ifjúsági és sportminisztere újra megpróbálta feltámasztani, de az Oberserver infói szerint nyírásra azóta nem került sor. Valaki viszont – talán csak hogy illusztrálja a bizarr szabályt – felmelegítette a régi videót, és újként adta el.

A szerző saját bejegyzése (érdemes a videók közt szemezgetni): – Április elsején élőben tudósítottam az aznapi átverésekről. Szó esett többek között Hosszú Katinka kopaszra borotvált fejéről, a Google önjáró biciklijéről, lebutított okostelefonjáról és félresikerült gmailes húzásáról, a kukoricásított PornHubról, az AC Milan eladásáról, az uniós államok áttervezett zászlajáról és a snoopdogosított YouTube-ról. Íme a közvetítés első és második része.

2016. május: A szexrulett az új veszélyes őrület – riogatott a sajtó május közepén. Az “újfajta szexpartikban” állítólag az egyik személy HIV-fertőzött, de senki sem tudja, hogy ki az. Nagy valószínűséggel azonban ez esetben is csak arról volt szó, hogy a sajtó túlfújt egy legendát, ami még csak nem is új.

És itt egy csodálatos hír szintén májusból azoknak az irredentáknak, akik úgy amúgy általában meg nemigen szoktak olvasni:

2020-ban lejár a trianoni békeszerződés érvényessége – röppent fel újra egy régi legenda azután, hogy Vujity Trvtko új műsorának beharangozójában arról beszélt: - valami döbbeneteset fedezett fel a trianoni békeszerződésben. Nem, műsorában nem erről a történelmi szóbeszédről volt szó, ezt maga a műsorvezető is megerősítette facebookos oldalán. A 2020-as legenda egyébként már csak azért sem igaz, mert a trianoni békeszerződés már 1947-ben hatályát veszítette.

2016. június: - Ez az egyik legnagyobb bomba volt a facebookon (is): – Te le mernéd tesztelni, ki vagy valójában? – teszi fel a kérdést egy dán vírusvideó, amely Ki az igazi magyar? címmel idehaza is nagy sikerrel futott. A The DNA Journey egy különleges “kísérletet” mutat be, amelynek alanyai nyálmintájuk révén megdöbbentő dolgokat tudnak meg őseikről – és ezáltal saját magukról. Az idegenforgalmi szolgáltatásban utazó Momondo cég megható üzenetű filmjével kapcsolatban azonban több kérdés is felmerült – egyesek a videó készítésének körülményeit, mások a mögötte lévő tudományt firtatták. Azon ma már senki nem lepődik meg, ha egy reklámfilm nem valós történeteket és szereplőket mutat be. Bár a készítők tagadják, hogy a videóban színészek szerepeltek volna, előre megírt szövegekkel, ez a dán lap összegyűjtött néhány olyan online véleményt, amely név szerint is megnevezi a kisfilm egyes színész szereplőit. De még ennél is kérdésesebb a kisfilm mögötti tudomány, amely a videóban látható százalékos eredményeket kihozza.

Idehaza az mno.hu foglalkozott a témával, ők Falus András immunológust megkérdezve arra jutottak, hogy a filmen látott köpetes mintavétel valóban létezik, és az is igaz, hogy előfordulnak olyan populációk, amelyekben bizonyos genetikai együttállások gyakoribbak, mint másokban. “Az efféle mérések valamelyest alkalmasak lehetnek bizonyos betegségek, például Alzheimer-kór, szívinfarktus, tüdőrák, cukorbetegség rizikófaktorának mérésére, de még ebben sem igazán pontosak – csak annyit mutatnak meg, hogy például az illetőnek az átlagos 5 helyett, mondjuk, 8 százaléknyi hajlama van egy adott megbetegedésre. Logikus tehát, hogy az efféle DNS-mintákból szinte lehetetlen etnikai hovatartozásra következtetni” – mutat rá a szakértő, aki szerint egy ilyen vizsgálat alapján kijelenteni valakiről, hogy ennyi vagy annyi százalékban brit, abszolút felelőtlenség. No ez igen érdekes!

A világ első kamerája. A világ második kamerájával megörökítve – ezzel a szatirikus körítéssel is terjed jó ideje egy kép az interneten. A felvétel valódi, de Chicagóban készült 1900-ban – tehát évtizedekkel az első fényképezőgép elkészülte után. A gép és a fotó történetéről itt olvashattok részletesebben.

2016. július: - Adtak persze a terror-hoaxnak is: – Terroristák csaptak le az Eiffel-toronyra – terjedt el nem sokkal azután, hogy egy teherautó csütörtök este járókelők tömegébe gázolt Nizzában, több tucat ember halálát okozva ezzel. Az állítólagos párizsi támadásról fotók és videók is megjelentek, amiket látva egyesek terrortámadásra gyanakodtak, mások Photoshopot kiáltottak. Rövidesen kiderült: a képek valódiak, de szerencsére nem terrortámadásról volt szó, hanem csak a július 14-ei nemzeti ünnepre tervezett tűzijáték sült be egy műszaki hiba következtében. Más szóbeszédek is felröppentek a nizzai támadás kapcsán: állítólagos merénylőként újra felbukkant például ennek az ártatlan kanadai szikh férfinak a fényképe, és áldozatként ismét előkerült ennek a mexikói férfinak a fotója is.

És persze a rák-hoaxnak is: – Egy rákkutató professzor leleplezte a kemoterápiát – számolt be egy mostanában magyarul is terjedő cikk Dr. Hardin B. Jones tevékenységéről. A Snopes utánanézett ennek a professzornak, és azt találta: - Hardin létező személy volt, de már vagy 40 éve elhunyt. A cikk alapjául szolgáló megállapításai pedig még ennél is régebbiek, 1956-ban jelentek meg egy újságcikkben. Munkájában Hardin ráadásul olyan kutatásokat is felhasznált, amelyek már az ötvenes-hatvanas években is elavultnak számítottak. Egyik felhasznált tanulmánya például 1926-os volt, vagyis egy olyan korból származott, amikor az előrehaladott rákot a mainál jóval rosszabb hatékonysággal kezelték.

2016. augusztus: - Na ez például nagyon ott van: – Orbán Ráhel beszólt a Tanítanék mozgalom facebookos oldalán – legalábbis egy Orbán Ráhel nevű felhasználó, aki nem azonos a kormányfő lányával. A kamuprofil szerzője az eredeti profil képeinek felhasználásával próbálta magát hitelesíteni, de így is gyorsan lebukott.

A férfihiánnyal küzdő Izland 5 ezer dollár ad minden migránsnak, aki elvesz egy izlandi nőt – a sztori egy kamuhírekkel boltoló oldalról indult el, de azóta többen átvették, aminek köszönhetően izlandi nők furcsa megkereséseket kapnak mostanában a közösségi oldalakon. Egyébként pedig még az sem igaz, hogy Izlandon egyenlőtlenség lenne a nők és férfiak száma között.

kamuország kamuhír kamuhírfogyasztó

2016. szeptember: - E hónap első napján, egy Manhattanben található szusi-bárban, ebéd közben hunyt el a New York-i író, Charles Greenwood. A munkásságát  bloggerként kezdő szerzőnek, több közismert blog alapítójának Hajsza Manhattanben címmel  magyar nyelven is megjelent regénye a terroristák által lerombolt World Trade Center ikertornyai közelében épülő One World Trade Center (vagy más néven: Freedom Tower) építésébe, befektetőként belefolyni kívánó maffia harcába enged betekintést nyerni. A bloggerként is rendkívül termékeny író csupán negyvenhat éves volt. (Szegény.)

És még egy halálhír: – Megint meghalt Paul Newman – legalábbis újra életre kelt az Origo 2008-as nekrológja, amit a portál híre szerint egy nap alatt 65 ezren néztek meg. A neten másodvirágzását élő cikknek köszönhetően a halálhír az egyik rádió hírműsorába is bekerült. (Az ciki. - a szerk.)

Ezt én is olvastam: – Ha Svédország belép a NATO-ba, a szövetségesek titkos atomfegyvereket telepítenek az országba, a NATO svéd jóváhagyás nélkül is háborút indíthat az ország területéről, a NATO-katonák pedig szabadon és büntetlenül erőszakolhatják a svéd nőket – többek között ilyen szóbeszédek terjednek a New York Times cikke szerint Svédországban. A legendák forrását nem sikerült feltárni, a gyanú szerint azonban ebben is Moszkva keze lehet.

2016. október: - Itt már nagyon robogott a migráns-hoax vonat: – A bevándorláspárti politikus első találkozása a migránsokkal – ezzel a szöveggel terjedt a neten egy fotó, amelyről viszont – egy gyors képkeresés után – kiderült: egy 33 éves máltai férfit ábrázol, aki 2015 januárjában rajtakapott egy finn férfit kocsija feltörésén. Pechjére nem hagyta annyiban, és a finn úgy megverte, hogy arcát 12 öltéssel kellett összevarrni. További részletek itt:

Ez is rohadt ciki lehetett: – Hazudik Hillary Clinton, amikor azt mondja: 2001. szeptember 11-én kivonult megnézni a WTC elleni terrortámadás helyszínét – támadta be Rudolph Giuliani egykori New York-i polgármester a demokraták elnökjelöltjét, aminek – legalábbis számára – nagyon kínos kifutása lett. A lapok ugyanis gyorsan előszedtek egy képet, amelyen az ex-polgámester látható New York utcáin, a háta mögött a maszkot viselő akkori szenátorasszonnyal, Hillary Clintonnal. A kép ugyan a támadás másnapján készült, azaz szeptember 12-én, de – mint az szintén kiderült – Hillary sosem állította, hogy 11-én járt volna az utcákon. Giuliani – miután szembesítették a tényekkel – elismerte tévedését és bocsánatot kért az elnökjelölttől.

Ez viszont nagyon komoly: – Ellopták egy kocsi zárt tetőcsomagtartóját, amelyben a család a nyaralás alatt meghalt nagymamát akarta hazavinni – éledt fel a hírek között egy ezeréves városi legenda, amelynek magyar változata már Dobos Ilona néprajzkutató 1986-os könyvében is megjelent. Persze egy legenda esetében nem elképzelhetetlen, hogy egyszer a való életben is megtörténjen, de nem ez a mostani orosz verzió lesz példa erre. A történet forrásaként hivatkozott Vesti.ru ugyanis azóta megírta: az ellopott nagymama története újságírói kacsa. Akit érdekel, itt elolvashatja a legendát Cserna-Szabó András feldolgozásában is:

Az amerikaiak orosz színekre festik repülőiket, hogy így készítsenek elő egy kamutámadást Szíriában – kombináltak a neten, miután megjelent egy kép a világoskék-sötétkék-fehér színűre festett amerikai gépről. A színösszeállítás valóban emlékeztethet az egyik orosz harci repülőre, a Snopes szerint azonban a két gép formája teljesen különböző – így a mobilok és a közösségi média világában gyorsan lebuknának az amerikaiak, ha tényleg ilyen szándékból festették volna át repülőjüket. A festésre egy gyakorlat keretében került sor, és az ilyeneket általában nem is rejtik véka alá.

2016. november:  - Egy nagyon rossz hír kapcsán ezer hoax: – Legelőször és mindenekfelett: Párizs. Ezt a terrortámadást sem úsztuk meg hamis tudósítások, újrafelhasznált képek, rémhírek és a szokásos összeesküvés-elméletek nélkül. Íme egy válogatás, benne többek között Playstationnel kommunikáló terroristákkal, elsötétített Eiffel-toronnyal, trollok által terroristává photoshopolt újságíróval, terroristát feltartóztató biztonsági őrrel és Banksy békejelével.

Migránsos-terroros:– Muszlimok ezrei ünnepeltek New Jersey utcáin a WTC elleni terrortámadás napján Donald Trump amerikai elnökjelölt aspiráns szerint. Az állítás napokig terítéken volt az Egyesült Államokban, bizonyíték az eseményre azonban nincs.

Ezt is olvastam a facebook nevű 'legfőbb hírforráson': – Tarthatatlanná vált a helyzet egy müncheni kórházban a menekültválság következtében – derült ki egy levélből, amit egy állítólag Németországban dolgozó orvosnő fogalmazott meg. Az üzenet szerint “sok bevándorló AIDS-es, szifiliszes, TBC-s és sok egyéb egzotikus betegsége van”, illetve gondot okoz az is, hogy a menekültek orvosokat késelnek és fenyegetnek meg, valamint elutasítják a női orvosokat. Az október elején felbukkant levéllel a Snopes is foglalkozott, és bejegyzésükben bizonyítatlannak jelölték meg annak állításait.

Nonstop, többműszakos ügyfélszolgálatot üzemeltet az ISIS – írták meg a lapok november végén. Az iszlám szélsőségesek ugyan kaphatnak kommunikációs tanácsokat a neten keresztül, de nem abban a formában, ahogyan azt a sajtó elképzelte.

És végül, de nem utolsó sorban jöjjön az idei év decembere, melynek már az első hete rengeteg hírt -és persze cáfolatot- termett:

Leszedik a kereszteket a norvég templomokról, mert azok sértik a bevándorlókat – hirdette az egyik népszerű magyar kamuoldal, vigyázva arra, hogy cikkükből véletlenül se derüljön ki az igazság. Vagyis hogy nem minden templomról van szó, csupán az egyházi menekültbefogadó intézményekről. Vagy talán még azokról sem? Az Origo idézi ugyanis az eredeti hírt közzétevő thelocal.no oldalt, amelyen azóta a norvég bevándorlási hivatal is elmondta álláspontját. Eszerint se a befogadóállomásokat nem kötelezik a keresztek eltávolítására, se a menekültek nem kérték ezt. A thelocal.no szerint viszont a hivatal csupán a kritikák hatására hátrált meg. Egy biztos: a hírt átvevő magyar oldalakon szerepeltetett keresztlevevős fotó nem Norvégiában, hanem Kínában készült. Ha kíváncsiak vagytok, hogyan tudtok újnak eladott régi képeket leleplezni, kattintsatok ide.

A túlsúlyos belga egészségügyi miniszter beszólt az egészségtelenül táplálkozó magyaroknak – terjedt december elején a Facebookon. Az ezzel kapcsolatos mémek megjelenése után Maggie de Block belga miniszterasszony facebookos oldalát dühödt és acsarkodó magyar kommentelők lepték el. A 444.hu újságírója utánanézett az állításnak, sőt még a miniszter szóvivőjét is felkereste, akitől megtudta: - de Block valójában soha semmit nem mondott a magyarok táplálkozásáról.

kamuország kamuhír kamuhírfogyasztó

Szóval volt itt agyatlanság rendesen, gazdagon 2016-ban, pedig épp hogy csak merítettem. Ráadásul a fenti hírek egyikével-másikával magam is találkoztam a nagy 'hiteles hírforráson' (sic!), a facebookon. Az meg ugye azért jó, mert ott kommenteket is lehet hozzá olvasni. Amikor ilyet olvas az ember -gondolkodni is képes- gyermeke, az nagyon jó, mert a hozzászólás meg olyan, mint a köret a főételhez: - anélkül a HOAX valahogy nem is az igazi, mindig a komment a slusszpoen, ahol a hír fogyasztója, többnyire a terület 'szakértőjeként' a saját véleményét is hozzáfűzi az alap, ám eleve kamu hírhez, itt a tizmillió szakértő országában.

Egy megjegyzés: - sajnos a poszt elég sok 'migráncsos' kamuhírt tartalmaz (gondolom ennek az idei nagy számú elúőfordulás lehet az oka), miközben azért azt be kell látnom, hogy sok -a migrációval kapcsolatos- olyan hír is napvilágot látott idén,  melyek nem voltak kamuhírek, mégis borzasztó eseményekről számoltak be.

Itt a végén még elárulok valamit. A hírek közt elrejtettem egyet, mely nem a forrásként megjelölt blogról származik és mely hír, ha csak részben igaz lenne, akkor te sohasem olvashattad volna el a kamu 2016-ról szóló cikkemet. Jó keresgélést.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr4712154787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása