Hello kedves olvasóm!

Ezúttal az erőszak lesz a téma a mai bejegyzésemben. Szóval, ha jól érzem, még ahhoz képest is eleve erőszakos világban élünk, hogy a mi kicsiny országunknak még csak a közelében sincs most háború. Ám ha jobban belegondolunk, ez is egy hülyeség, hiszen eleve nem igaz ez a kijelentés sem.

Ugyanis a velünk szomszédos Ukrajna huzamosabb ideje háborúban áll saját magával (sic.), vagyis az  ukrán szakadárokból és orosz önkéntesekből álló csapatokkal. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a 'Donyecki Köztársaság' hadseregével, vagy mivel. Ha ez valóban 'csak' egy polgárháború lenne, már régen véget ért volna. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy Oroszország ebben a konfliktusban (emberi életet, pénzt és időt nem sajnálva) próbálja ki legújabb fegyverzetét és modern stratégiai módszereit egyaránt.

'Nagy kár', hogy közben meg emberek halnak meg. Naponta. Sokan. Katonák és civilek. Például nők és gyerekek egy olyan háborúban, ami az egyik félnek a kifejezett gazdasági érdekeit szolgálja, míg a másiknak csak játék. Legalább is ez az én véleményem az ukrán-orosz 'konfliktusról', de mindez kit érdekel ugye, nem velünk történik. Mondhatnánk. Azonban nem árt odafigyelnünk mégis, mert a munkácsi, többnyire magyar származású halott katonák csak azért haltak meg, mert néhány kilométerrel odébb laknak, mint a többi magyar.

De tekintsünk kicsit messzebb (földrajzilag). Nem árt egészen Törökországig, Szíriáig, Irakig nézni. A halálos áldozatokkal is járó török puccskísérletet követő tisztogatási hadjárat okán mára megromlott az egyébként jónak induló Török-EU viszony, és ez súlyos fenyegetés ránk, magyarokra nézve is, béke ide, vagy oda. Ugyanúgy, mint Moszul és Aleppó egy időben zajló ostroma, melyben az Iszlám Állam egyre kisebb területre visszaszorulva folytat kegyetlen, a civil lakosságot pajzsként használó, a katonai vereségeket -most még csak helyben- megtorló harcot a szír, az iraki hadsereggel, a kurdokkal, az oroszokkal, az amerikaiakkal......

.......szóval a fél világgal, melynek egyenes következménye lehet például egy egész Európán, Anglián, Ausztrálián és az Amerikai Egyesült Államokon egyszerre végigsöprő, karácsony környéki terrorvihar is, hisz ne feledjük: - az erejét egyre vesztő Iszlám Állam nem egy ország, hanem egy hatalmas, mindent behálózó terrorszervet.

Hogy kinek (kiknek) áll érdekében ilyen módszerekkel (terrofenyegetettséggel) destabilizálni egész Európát (merthogy a világot a középkorba lökő, a radikális iszlám elterjesztését szolgáló harcot hirdetők szólamaiban meg valahogy nem hiszek), az már egy másik -ezidáig megválaszolatlan- kérdés, ám egy bizonyos: - a legtöbbször nem a gazdasági csúcsszereplők, vagy vezető politikusok sérülnek, esetleg halnak meg egy-egy terrortámadásban, hanem a nép egyszerű fiai, lányai. Ők, mi, te vagy én.

Emberek. Akik történetesen épp plázáztak, metrón, vagy repülőgépen utaztak, egy karácsonyi vásárban néztek szét, vagy csak kiültek egy párizsi étterem teraszára, hogy végül cafatokban végezzék. (Aznap reggel, a zuhany alatt biztosan nem így gondolták.) És mindez csak azért, hogy elhidd: - ez a fajta erőszak, ez a fajta halál mindig a sarkadban van, bármikor ott liheghet a nyakadban. Tudjuk: - ebben a durva félelemkeltésben rejlik a terrorizmus igazi ereje.

A terroristák nem egy regionális hadsereg, amely -legalább is egy modern háborúban, már ha egy háború lehet bárhogy is modern- katonai egyenruhában, valódi fegyverekkel harcol egy másik nemzet katonái ellen. A terrorista civilben van, nem látszik rajta, hogy rosszat akarna bárkinek, és gondolkodás nélkül megkésel, lelő, felrobbant, ha rossz időben vagy rossz helyen. Az általa okozott félelem viszont képes nagyvárosokat, kommunikációt, infrastruktúrát bénítani, mégha csak egy rövid időre is, de összekuszálni az emberek jól megszokott életét és nem is ez a legfontosabb tulajdonsága. Sokkal inkáb az, hogy viszonylag kevés pénzből hosszú időre fenntartható állapotot előidézve működik.

Viszont ugyanez a félelem hajtja az embereket a szavazóurnákhoz, hogy a védelemben többet ígérőre szavazzanak. Ugyanez a félelem tesz elfogadhatóvá csillagászati összegeket, melyeket a kormányok fegyverekre, katonákra, rendőrökre, titkosszolgálatokra, reptéri beléptetőkre, csúcstechnológiára, vagy épp kerítésekre költenek.

Így az erőszak és az általa kiváltott félelem manapság új, jól kommunikálható, könnyen eladható brand-é, keresett árucikké vált, melyből kevesek (a fentebb már említett, és a merényleteket többnyire karcolások nélkül megúszó vezető politikusok és gazdasági csúcsszereplők) nagyon nagyot kaszálnak nap, mint nap. Ki így, ki úgy! (Vagy így is meg úgy is, hiszen lehet ezzel pénzt keresni kérem. Nem is keveset.) De hogy kibaszott lelketlenül, az bizonyos!

"..........Ellenzem az erőszakot, mert ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó. ...." (Mahatma Gandhi)