Azt hiszed, feledékeny vagy?
2016. augusztus 27. írta: thejaszaic

Azt hiszed, feledékeny vagy?

Hello kedves Olvasó!

 Sűrűn hagysz el dolgokat, hogy aztán valamilyen teljesen nyilvánvaló helyről kerüljenek elő? Nincs meg a kulcsod? Mire elkészült az összes igazolványod, és a századik okmányirodai sorállást követően hozzá is jutottál mindhez, előkerülnek a korábbiak a táskádból, melyet minden egyes nap magadnál tartasz? Ráadásul ez nem is egyszer fordult már veled elő? Te komolyan azt hiszed, hogy feledékeny vagy? Neeeem. Nem vagy az. S hogy miért? Mert még nem olvastad el az alábbi történetet:

 Éjszakás voltam. A meló előtt el kellett még intéznem valamit a belvárosban. Ezért -annak ellenére, hogy száz méterre laktam a kapitányságtól- kocsival mentem dolgozni. Az éjszaka zúzós volt, de egyszer csak vége lett. Haza, zuhany, egy kis kaja -utáltam olyankor enni- ágy, halál.

 Ha dolgoztál már így, akkor tudod, az ilyen délelőtti, kora délutáni alvás három forintot nem ér, mert amikor ebből ébredve kell felkelned az ágyból az igazából olyan, minta a szülőcsatornán kellene végighaladnod újra. Csak ezúttal már felnőttként. A világodat nem tudod, percekig csak nézel magad elé. Ha 'szépen, jól, magyarul' szeretném érzékeltetni, pontosan olyan vagy, mint a  mosott szar. De vissza a sztorihoz.

 Ébredés után iszonyatos kínokat kiállva szedtem össze magamat és indultam volna a dolgomra, ám a ház előtt roppant szomorúan kellett konstatálnom, hogy most aztán akasztják a hóhér hóhérját, ugyanis valami rohadék a délelőtt folyamán okosba' megdurrantotta a Golfot. A rendőrtől! Bambán lestem az autó szokott -ám ezúttal nagyon üres- helyét egy darabig, de nem lettem okosabb. Nafasza' ....

agyatlanság feledékenység viccesen az emberről elhagytam

 Nem volt mit tennem, beballagtam a -még mindig csak száz méterre lévő- rendőrségre, hogy feljelentést tegyek. (Valahogy az autó körözését el kellett rendeltetni, már csak ebben bíztam.) Szerencsémre amikor itt tartottam, már kezdtem észhez térni és az sem volt baj, hogy a bambulás közben -talán megszokásból- rutinszerűen bekukkantottam a rendőrség parkolójába. Így sikerült még időben észrevennem, hogy az inkriminált ám rendkívül lepukkant verdám ott virít a csilli-villi rendőrautók közt.

agyatlanság feledékenység viccesen az emberről elhagytam

 Még jó, hogy a feljelentés megtétele előtt jutott el a tudatomig az észlelés konkrét jelentése (mármint, hogy az ott az én kocsim), így nem égettem be magam teljesen. Ám ha már ott jártam, elkezdtem úgy tenni, mintha nem volnék teljesen hülye, megittam egy kávét váltottam néhány szót a kollégákkal és a rendőrségi parkolóból kiállva, mintha mi sem történt volna, mentem a dolgomra a saját tulajdonú Golffal. 

 Tulajdonképpen nem történt semmi más, minthogy egész egyszerűen az autót (elhagyva) azt csak ottfelejtettem a parkolóban reggel és hazasétáltam mint általában, mivel amúgy ez volt a 'bevett gyakorlat'. Szóval, amíg -ellentétben velem- minimum nem az autódat hagyod el, addig nyugi nincs semmi baj, mert nem is vagy igazán feledékeny. Remélem segíthettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr9512154843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása