Hello kedves olvasóm!
A címben szereplő fogalom esetemben egy kis ideje még komoly valóság volt, hiszen hosszú percekig bámultam a monitoron a megnyitott blogot, melynek üres szerkesztői felülete már-már cinikusan nézett vissza rám. Egyetlen sor sem volt rajta. Egyetlen betű sem...................
"...Mi van idióta? Nem jut eszedbe semmi?...." - hát valahogy így nézett rám a rém. Micsoda kifordított rím, de nem egy rémtől rémüldöztem, hanem attól, hogy az agyam csakugyan bedurcizott. És kussolt is durván. Mint egy pocoké, amikor az blogot akar írni. De ekkor megvilágosodtam! Hiszen ez egy alkotói válság! Hiszen erről lehetne írni! Lehet bizony. Ahogy mindenről, úgy a semmiről is lehet. Több ezer karaktert is akár. Én azonban nem a semmiről akartam írni, így keresni kezdtem az okokat. Mármint a mai válságom okát. Szerencsére elég ritka ez nálam. Mármint az alkotói válság.
Ezután kutakodni kezdtem a lelkemben. Pont úgy mint Föld bolygó bármelyik emberi lénye -aki történetesen nőből van-, amikor keresni kezd valamit a válltáskájában. Bár nem tartott annyi ideig, mert hamar megleltem az okát. Az ok pedig nem más, mint az alkotói SIKERTELENSÉG. (Már, ha az alant elmesélt történetet annak lehet hívni.)
Elöljáróban annyit azért szabadjon megjegyeznem, hogy írok, írogatok már egy ideje. A menüben, az ÖREGBLOG' cím alatt valóban az első blogom található, mely sok-sok bejegyzéssel büszkélkedhet és most is aktuális tartalommal van feltöltve, működtetem, üzemeltetem sokak, majd' 80.000 látogató örömére. Ennyien biztosan nem tévedhetnek. Írtam már könyvet is, melyet 2013-ban adtak ki és a második könyvem előkészületei folyamatban vannak. (Szándékosan nem említek címeket, ez itt most nem a reklám helye.)
Aztán ott van az ORIGO reblog oldalán a reblogsprint', mely tulajdonképpen egy verseny bloggereknek és melynek az egyik (szigorúan szerkesztőségi szempontok szerint értékelt) fordulóját nem is oly rég megnyertem, vagyis: - ha soha többé nem nyerek bloggerként semmit, azt már akkor is elmondhatom, hogy a versenyben történő részvétellel léptem egy -szakmai- szintet felfelé, hiszen attól a naptól kezdve amikor az eredményt kihirdették, már nemcsak én hívom bloggernek saját magamat, hanem egy igazán szakmai zsűri is engem. Vagyis írogatok. Ezúttal már e helyen, mivel időközben az ORIGO megszűnt jó helynek lenni. Hol jól, hol rosszabbul nyilván. És most jöjjön a történet:
Ma reggel -mivel jó néhány barátom tag már ott-, gondoltam egy merészet és beléptem a DumaPest nevű nyilvános facebook csoportba, ahol saját történetekkel lehet (és csak azokkal lehet) megjelenni. Jó gondolat, a sok megosztott kismacska, meg véres autóbaleset után. A jelentkezésemet hamar elfogadva már publikálhattam is az oldalon, ezért gyorsan és kedves szavakkal mondtam hálás köszönetet a felvételért, majd elhelyeztem öt, egyébként egymásba fűződő, egymást időben is követő rövid történetet a most négyéves kisfiam nyár közepént történt kartöréséről és a sebesüléssel kapcsolatosan a mai napig is tartó kálváriájáról. (Megjegyzem: az "..ÉN! MÉG NÉHÁNY HELYEN!...." feliratú, című oldaldobozban lévő AZ 'ELSŐ' BLOGOM címre kattintva te is elérheted az említett történetet és minden mást is, amit oda alkottam és alkotok.)
A csoport alapszabálya engedélyezi linkek elhelyezését és kifejezetten kérik a saját tartalmak (önálló gondolatok, fotók stb....) csoportbéli megosztását. Én sem tettem mást. Gondoltam a felvételt azzal hálálom meg, hogy megosztom a sztorit a csoport tagjaival. Nyilván az ember ilyenkor kérdéseket, együttérzést, vagy jó tanácsokat tartalmazó hozzászólásokat vár, esetleg egy-két különböző emóciót megjelenítő like-ot.
Ehhez képest egy (a fotója alapján fiatalnak tűnő) hölgy, talán egy admin a bejelentkező írásomra szinte azonnal (e két szónak még lesz jelentősége) azzal reagált, hogy én teleszórtam spam-el a csoport oldalát. Erre én kedvesen mégis határozottan reagálva kérdeztem meg tőle, hogy vajon a fent említett blogbejegyzésimre gondolt-e a 'spam' szó legépelésekor, mert az kissé degradáló a csoport (vagy az ő) részéről, majd feltettem egy kérdést, miszerint elolvasott-e akár egyet is a bejegyzéseimből, mielőtt ezt a nemtelen támadást elindította ellenem (spam = levélszemét, talán a szó jelentését sem ismerte igazán). Hozzáteszem: - kétlem, hogy a hölgy akár egyetlen sort is olvasott volna tőlem, ugyanis arra nem nagyon lehetett ideje, hisz oly hamar 'nekemugrott'.
Ezek után persze elindult egy teljesen meddő és parttalan vita a szabályzat, az abban foglaltak eltérő értelmezéséről. Én próbáltam mindvégig építő jellegű maradni, hivatkozva a saját szabályzatukra, mely az általam elkövetett 'súlyos vétséget' sehol sem tiltja, hiszen saját gondolatokat és képeket tartalmazó linkeken szereplő blogbejegyzéseket osztottam meg a csoportban, ám értelmes magyarázatot nem kaptam, csak valami olyasmit, hogy "....ebben a csoportban soha senki nem osztott meg linkeket és nem is fog......" - nos ilyen 'érvekkel' valóban nem lehet vitatkozni. Úgy meg főleg nem, hogy ebbe az értelmetlen beszélgetésbe egyre többen kapcsolódtak be az első bejegyzést szerzőként jegyző bennfentes oldalán. Hát igen, sok facebook csoport valóban így működik. Az admin élet-halál ura (sic.) és ezt szereti is rendszeresen közölni a mezei csoporttaggal. Na ez aztán a hatalom! Amolyan "...te ne vitatkozz velem..." jellegű erőfitogtatás. (Fura, de inkább nevetséges egy 'hatalom' ez ám.) Több szót mindez nem is érdemel.
Így történt, hogy ma reggel elkönyvelhettem életem legrövidebb ideig tartó facebook csoporttagságát, miután -látva, hogy nem haladunk semerre- az utolsó hozzászólásomat követően saját magamat töröltem a csoport tagjai közül. (Valamiért azóta a csoportot sem 'látom', biztosan egyfajta feketelistára kerültem. Vicces.) Ha valamit mégis érdemes mindezzel kapcsolatban még megjegyezni az az, hogy akik ismernek tudják: - felesleges vitákban nem veszek részt, amúgy szabálykövető emberként élek, ráadásul nem vagyok egy kötekedő alak, de az rendkívüli módon bánt -ha ismeretlenül- éri: 1., - a személyemet támadás, vagy 2., - OLVASATLANUL kritika az írásaimat.
Igazából a helyzetet most sem értem (nem is akarom) és mondhatnám, hogy végül semmilyen módon nem hatott rám ez az egész, de nem lenne igaz. Ugyanis ha nem hat rám, akkor nem bámulom percekig az üres szerkesztői felületet és később sem írom meg ezt a mostani blogbejegyzést. Most fel is merült bennem a kérdés: - az én sikertelenségem ez valóban? De inkább másképp kérdezném: - az én bukásom ez, vagy a csoport adminisztrátoráé, akivel ilyen méltatlan helyzetbe kerültem? Az én szándékom jó volt. Az övét meg még mindig nem értem, de szívből remélem, hogy mindettől ő most roppantnagyonjól' érzi magát..........(nem, nem ezt remélem.)
