A szabadság, a wikipédia szerint, "....a kívánt tett megvalósításának lehetősége. Filozófiailag a determinizmus ellentéte. A politikában a szabadságjogok a biztosítékok a kormány kényszerítő intézkedéseivel szemben, az alkotmányos demokrácia, a jogállam egyik alapja, a vallások közül a hinduizmus is hangsúlyozza a döntés, a tett szabadságát, legfőképpen pedig Jézus - vagyis a Szabadító - szavait olvashatjuk Lukács evangéliumában az elnyomás és a bűn alóli felszabadításról és a szeretet kifejezésének szabadságáról bármely napon.

A kultúrában a szabadság a kulturális örökség folytonos megújítása által történő szabad önkifejezés igényét jelenti, az őskortól a napjainkban lezajló szabad kulturális forradalomig folyamatosan jelen van. ..."

Ám ez így -legalább is szerintem- legfeljebb az idézett tartalom első mondatáig egyértelmű. "A kívánt tett megvalósításának lehetősége." Szabatos, rövid és tömör, ugyanakkor egyszerű, érthető bárki számára. De tudjuk-e egyáltalán, hogy mi is a szabadság valójában?

Merthogy a legtöbbünk ugyan nincs börtönben (szerencsére), vagyis tulajdonképpen szabad, de szabadok vagyunk-e valóban? Induljunk ki belőlem, az egyszerű átlagemberből. Belőlem, aki élvezi ha a családjával töltheti az idejét, ha a gyermekei kacagását hallhatja, ha lesüt reá a nap, ha szellő csiklandozza az arcát, ha a felsége mosolyog rá, ha vízparton lehet, ha írhat (az írást például kifejezetten élvezem) és még sorolhatnám. De! És az a francos 'de' ott van mindig.

Ugyanis mindezt milyen áron? Hiszen a dolgok, vagyis maga az élet pénzbe, olykor nagyon sok pénzbe kerül. Éltem a pénz béklyójában különböző módokon és többször is. Volt, hogy hetedikén már nem futotta kenyérre (no akkor oszt' süthet a nap akárhogy szerintem), meg volt olyan is, hogy megmaradt a hó végén négyszázezer. Mindkettőnek válás lett a vége. Hol ezért, hol azért. Vagyis az nem nagyon jó ha nincs, vagy kevés van -már a pénzből- és az sem, ha akad valamennyi. Az egyik állapot állandó feszültségeket (még jó), a másik meg állandó fásultságot, fáradtságot okozott (mivel elég komoly munkamennyiség volt szükséges a kitermeléséhez).

Egy dolgot megtanultam ezekből a 'hibákból'. Furcsa, de hibának gondolom mindkét élethelyzetet: - nem lehet csak és kizárólag a pénz hálójában létezni! A pénz ugyanis nem lehet cél, legfeljebb eszköz arra, hogy megvalósítsuk néhány elképzelésünket. Egy barátom ezt így fogalmazta meg: 

Amikor erre rájöttem -vagyis a pénz számomra elvesztette azt az 'értéket', amit a legtöbben gondolnak róla- máris egy lépéssel közelebb kerültem a szabadsághoz!

Mert valóban képes szarrá válni. Adóssággá, hitelkamattá, egyeseknek uzsorakamattá. Merthogy szeretne mindenki kicsit jobban, kicsit szabadabban élni. Tekintve, hogy egy szabadosabb élethez (egy lakásfelújításhoz, egy gépkocsi megvásárlásához, de akár egy nyaraláshoz) bizony pénz is kell -ami elég sokszor nem áll rendelkezésre-, hát vesznek fel. Ki innen, ki onnan. Elárulom: - azon kívül aki ad, senki nem jár jól. De adhatok egy tanácsot, ha elfogadod egy olyan valakitől aki e pokol különböző bugyrait is megjárta már:

Ha szabadabb szeretnél lenni, ne a pénzedet igazítsd a vágyaidhoz (már, ha átlagember vagy), hanem a vágyaidat a pénzedhez és légy türelmes! Törekedhetsz rá, hogy jobban keress mint ahogy azt eddig tetted, de ne vidd túlzásba, mert abból sem fogsz jól kijönni. Hiszen -mint ahogy azt fent már említettem- az átlagember csak és kizárólag rengeteg munkával juthat lényegesen több pénzhez. Ez viszont azt eredményezi, hogy nem fogod élvezni azt az állapotot, amit a több pénzeddel megteremtettél.  Szóval, ha úgy érzed, hogy megtettél mindent (fontos, hogy ezt érezd mert csak akkor tettél meg tényleg mindent), mégis idegesít a jelen anyagi helyzeted, akkor már csak egy baj van: - nem szarod le eléggé!

Ha ki tudod kapcsolni magadban azt a folyamatos rossz érzést melyet a vágy okoz bizonyos dolgok megszerzésére, és emelett van elég türelmed összegyűjteni olyan mennyiségű pénzt, mellyel a jobb autót, az újabb telefont, a nagyobb lakást eléred, hát tedd. Ha nincs, akkor te elvesztél. Ugyanis minket embereket (még egy tanács), nem a bennünket kürölvevő, általunk birtokolt tárgyak tesznek jobbá, vagy többé!

Nem attól vagyunk azok akik vagyunk (bármit is mondott a Lézer János), hogy mennyi mindenünk van. Hanem a jellemünktől, az élethez való hozzáállásunktól, az emberekhez való viszonyunktól, ha úgy tetszik: - gyarlóságaink felvállalásától és jóságunktól leszünk jobb emberek! A pénznek pedig ehhez semmi köze nincsen! Sajnos van módom ismerni olyan (nem átlag-)embereket, akik semmi másban nem látják az értéket és az értelmet csak és kizárólag a pénzben és a még ennél is több pénzben. Hidd el kedves olvasóm: - nem jó, egyáltalán nem jó nekik! Rengeteg pénzük van, de nem szabadok! És főleg: - nem jó emberek, nagyon nem azok.

Amikor idáig jutottál az olvasással bizonyosan felmerül benned a kérdés: - hogy beszélhetek így a pénzről, vajon mennyi lehet nekem, ha ennyire nem érdekel? Nincs kevés. Már nem vagyok olyan szegény ember, mint amilyen egykoron (évtizedekkel ezelőtt) voltam. Nos, ahhoz az állapothoz képest nincs kevés. De olyan gazdag sem vagyok, mint valamikor. Mert minek? Már tudom, hogy nem éri meg!

Átlagos életet élek (már ami az anyagiakat illeti), gyermekeket nevelek, házas ember vagyok (ismét, immáron hét éve) és -bár én valóban eléggé leszarom-, de azért nem lettem felelőtlen, fegyelmezetlen ember. Minden reggel ötkor felkelek és elmegyek dolgozni, hogy azt a pénzt, melyre VALÓBAN szükségünk van, azért előteremtsem. A feleségem is keres és ketten együtt már 'előállítunk' annyit, amennyi kell. Mert nekünk, mára egyetlen fillérrel sem kell több, mint amennyi ahhoz elég, hogy túl az ételen, a fedélen és egyéb KIZÁRÓLAG ÁLTALUNK SZABÁLYZOTT szükségleteken, mondjuk meló után a hó vége felé is ki tudjam vinni a kisfiamat a strandra például.

És, hogy szabad vagyok-e? Nem, nem vagyok az. Egyik átlagember sem az. Viszont én már, olykor elég súlyos árat fizetve, de hosszútávon mégis jónak bizonyult kemény döntésekkel -mert ez is kell hozzá-, sikeresen megváltam a láncaim egy résztől  és úgy irányítom az életemet, hogy végül -ha nem is mindet, hisz az talán nem is lehetséges- de a nagyját még bőven a földi pályafutásom vége előtt ledobjam. "........A kívánt tett megvalósításának lehetősége. ......" -előttem áll. Én meg megismertem az oda vezető utat és minden egyes napon igyekszem is lépni egyet rajta! Már ennek a tudata is felszabadít. Előtted is nyitva áll ez a lehetőség, gondolkozz. És cselekedj szabadon.