Hello kedves olvasóm!

Ma reggel, egy általam (is) megfigyelt -és egyre több helyről - visszaköszönő jelenségről, a 'játszmáról' szeretnék írni neked. Az ötletet, miszerint ezt a témát kell, hogy feszegessem egy, a napokban megesett elektronikus beszélgetés adta.

Történt, hogy egy nagyon kedves, főállásban is írással foglalkozó (író, újságíró, blogger) nőismerősöm (annak, hogy nőből van mindjárt komoly jelentőssége lesz), az egyik nagy közösségi oldalon egy olyan bejegyzést tett közzé, amely a klasszikus női szerepeket taglalta. (Előre tudta, hogy igencsak fel fogja kavarni vele az állóvizet, de azt nem, hogy ennyire!)

Röviden a posztról: - Az én olvasatomban -hangsúlyozom: én értelmeztem így- a bejegyzés nem kifejezetten a Kovács Ákos féle női princípiumokat  helyezte előtérbe (megmondván sőt, kijelölvén, hogy  'mi is a dolga a nőknek'), sokkal inkább olyan klasszikus értékek mentén bontott zászlót, -ha bárki figyelemesen olvasta a szerző írását, ugyanúgy rájött erre, ahogy én is- mint a család, mint a gyermekvállalás, vagy az anyaság. (Ráadásként mindezt egy olyan szerzőtől olvashatjuk, aki képes karriert is építeni és kifejezetten jó anyának is lenni egyszerre.)

Mindezek ellenére a posztot hatalmas támadás érte. És itt most nem csak -az olykor kifejezetten ordenáré, alpári, sötét és aljas módon megfogalmazott, mellette bűn rossz helyesírással közzétett- idióta hozzászólásokra gondolok. Az manapság már alap.

Ugyanis azt történt, hogy a megjelenést követően nem sokkal egy feminista blogger (aki egyebek mellett egy másik hölgy) - minimum érdekes- bevezetőt, majd lezárást megfogalmazva, szó szerint vette át a bejegyzést azzal, hogy nemhogy forrást nem jelölt meg, hanem egyenesen sajátjaként tüntette fel az írást, illetve barátjaként a szerzőt! (Soha egyetlen mondatot korábban nem váltottak, nem ismerik egymást. mégcsak látásból sem.)

Ráadásul belerakott még egy másik csavart is, ugyanis bevezetőjében nemcsak a fenti alaptémát, de a tartalom stílusát, mondanivalóját -mondván: ha akarna sem tudna ilyet leírni- durván fikázva tette fel a bejegyzését. AZ ÉGVILÁGON MINDENHOVÁ! Először a blogjába, majd kifejezetten feminista oldalakra, de még az index.hu-t is megjárta az írás.

Nos szerző barátomnak nem volt más választása mint az, hogy:  azonnal és a nehéztüzérséget, vagyis a legnagyobb nyilvánosságot is bevonva tárja fel a csalást. Nem csak helyreigazítást kért és azt, hogy a posztot jegyző kérjen bocsánatot a plágiumért, de azt is, hogy távolítsák el a plagizáló 'szerző' bejegyzését. A MINDENHONNAN! Szerencsére ez rövi időn belül a teljesség igényével történt meg. A blogger helyreigazított és elnézést kért, a hideget és meleget is -valamint az eredeti formájában korábban 38.000. like-ot- kapó poszt pedig eltűnt.

Az ügy amúgy rém egyszerű. Valaki alkotott. (Valaki meg lopott!) Aki viszont alkotott, az le mert írni olyan -sajnos kivesző félben lévő- értékeket, melyek nélkül nincs család. Nincs otthon. Család nélkül pedig nincs társadalom sem! Társadalom nélkül pedig nincs rend, nincsenek alapvetések, nincs haladás. Csak káosz van, mely bármikor átcsaphat anarchiába is akár, és akkor aztán tényleg leshetjük az értékeinket (még a zsebeinkben is), mert egy szétesett világban olyanok nincsenek.

Azt nem is tudom, hogy mit gondolhatott a blogger, aki azt hitte: -ebben a szép, bár lassan igazán  következmények nélküli világban-, hogy ő maga is következmények nélkül tehet bármit. Hiszen nem lop, nem csal, nem bánt másokat, 'csak' ír! Igen ám, de önálló gondolatok nélkül bizony nehéz azt is -mármint írni-, csak szólok. És  ékeskedni az idegen tollakkal (a forrás megjelölése nélkül leírni bármit, ami nem az 'enyém') az semmi!

De ne szépítsük a dolgokat! Ez így bizony lopás. Ez bizony ordas nagy csalás és bizony ezzel tud csak igazán másoknak ártani az aki tényleg úgy hiszi, hogy lopni -például gondolatokat ellopni- nem bűn. Mert írni meg -úgy különösen, hogy még olvasott is az ember szerzőként boldoguló gyermeke- hatalmas felelősség!

Szóval itt nem arról szólt a dolog, hogy írtam valamit, aztán like-olták is, meg nem is. Itt már nem arról beszéltünk, hogy érkezett-e a bejegyzéshez néhány negatív komment. Amelyek néha olyanok, amilyenek. De mégiscsak egyfajta reakciók, melyekből egy szerző a maga módján akár profitálhat is.

Mindez jobban inkább arról szólt, hogy a bejegyzést olvasva valaki kigondolt egy -ha nem is túl okos-, de legalább is vakmerő tervet arra, hogy hogyan forgassa ki többszörös csavarral egy másik ember szavait, majd tegye fel szinte kizárólag olyan helyekre, ahonnan a bejegyzés legfelejebb hányó, okádó hozzászólásokat kaphat, ellehetetlenítve ezzel magát az eredeti bejegyzést jegyző szerzőt, és lejáratva az említett poszt lényegét: - a hagyományos értékeket. Még ha csak egy-két pillanatra is.

Ez egy játszma volt. Igaz, végül bizonyos értelemben nem jött ki belőle jól a blogger hölgy, de akár másképpen is történhetett volna. És itt van a baj! Mert bárhogyan történt is, az ezt a játszmát elindító blogger, aki nyilván élvezte is a fenti események minden egyes percét,  most nem a saját levében fől, hanem attól függetlenül érzi kiválóan magát a bőrében, hogy a helyreigazítást is meg kellett, hogy tegye (erre a törvény kötelezi őt). Hiszen -a saját köreiben- most ömlik rá a dícséret: "....ezt  jól csináltad! Ez nagyon ott volt! Most jól bekavartál annak a 'hagyományos' kurvának!....".

Merthogy némelyeknek attól jó, ha másoknak meg nem az. Sok ilyen ember van. Játszák a pitiáner kis játszmáikat a munkahelyeiken, a párkapcsolatukban, a rokonaikkal, a gyermekeik tanáraival, vagy épp a lakókörnyezetükkel szemben. Élik a kisstílű életüket, vagy ha az nem megy, akkor mások életébe rondítanak bele. Naponta. Van ilyen, mindannyian láttunk már ilyet, ismerünk ilyen embert. Csakhogy van itt egy dolog -és most gondolatban, így a bejegyzés vége felé még egyszer a kezemmel a homlokomon 'visszafordulok', mint ahogy Columbo hadnagy teszi-, ami nem hagy nyugodni.

Oh csak nem még egy hagyományos érték? De bizony az! És ez nem más, mint az őszinteség! Egy jól működő családban, egy jó párkapcsolatban, egy élhető lakóközösségben, egy jó iskolában semmi szükség a játszmákra, melyek -természetükből adódóan folyamatos intrikával (értsd: kavarással)-, féligazságok rosszindulatú terjesztésével, mások szavainak kicsavarásával és ebből kifolyólag FOLYAMATOS HAZUDOZÁSSAL járnak! Mocskos kis élete lehet annak, aki így él. De tegye, akinek ez így rendben van. És lehet, hogy csakugyan "...színház az egész világ....*", de én egyetlen percig sem szeretnék így élni, vagy ne adj isten, így leélni az életemet.

*W. Shakespeare