Bizalomvesztés.....
2016. december 19. írta: thejaszaic

Bizalomvesztés.....

Hello kedves olvasóm!

Ma egy ÉLETKÉPPEL szeretnék kedveskedni neked azzal, hogy nem szabad mindig búslakodni, meg politizálni (meg manapság a kettő amúgy is szinte ugyanaz). Hanem néha -és így az év vége felé- oldódnunk is kell. Ebben a jegyben született az alábbi írás is:

Történt, hogy a kislányunk egy éves lett. Ennek megfelelően meg is ünnepeltük azt, ugye ajándékok, kaja, pia, étel, ital meg minden. A buli is remekül sikerült (öööö....be kell vallanom, az inkább a felnőttek szórakoztatására volt kitalálva, mint a gyerekekére, bár a kicsik -négyen voltak- kiválóan érezték magukat). Szóval az ajándékok. Nehéz egy egyévesnek ajándékkal kedveskedni, főleg a koránál fogva. Így volt, aki pénzt ajándékozott. Szerencsére.

Ugyanis a buli után másnap -mondtam ugye, hogy fergeteg volt a party- azt vettük észre, hogy az ünnepelt gyerkőc egyik fülbevalója nincs meg! (Láttam, hogy időnként eltűnnek a két és fél éves Szilárddal, de azt nem gondoltam volna, hogy kiscsávó így vissza fog élni a helyzettel. Csak viccelek.)

család nem bántsd a gyereket de télleg ne

Aztaaaaaa' - gondoltuk hát akkor és rohantunk az ékszerboltba egy másikat vásárolni, merthogy hamar benőnek ám azok a nagy fájdalmak árán korábban 'szerzett' fránya kis lyukacskák. Rövid válogatás után megleltük a szükséges darabot, egy pár kisköves', apró ezüst karikafülbevaló képében. Pont, mint a képen, bár az illusztráció. Futás haza, tegyük be! (Te csak azt hitted, hogy úgy megy az.)

Első körben -több is volt- a hiányzó fülbevaló helyére igyekeztünk betenni az újat. Gyermek a normál tevékenységéből -valami bizbazt' rágott éppen nagy átéléssel- kiragad (első trauma), kanapéra leszorítva rögzít (második trauma), anya a fülbevalót megkísérli behelyezni (harmadik).

Na ez a gyakorlatban úgy történik, hogy az amúgy iszonyatosan nagy erővel rendelkező egyévesem, aki sejtette, hogy itt most komoly hacacáré, meg háború lesz, megpróbált minden erejével szabadulni a 'fogságból'. Ellenállt, megfeszült, a feje lila volt az ordítozástól, szakadt róla a víz -meg rólunk is, csak úgy empatikusan-, közben meg annyi könny jött a szeméből, hogy azt hittem: - csak ettől kiszárad a következő harminc másodpercben. A kezeit állandóan kiszabadítva újra meg újra az inkriminált fülnél hadonászott, miután ".........mi a faszt akartok ti tőlem ott.......". Ja! És persze rúgkapált is ugye.

Mindez csak attól volt még szebb, hogy közben meg a négyéves fiacska -aki joggal hihette, hogy valamilyen, számára ismeretlen okból épp most akarjuk megölni a kishúgát- sírva rohangált fel-alá, és közben veszekedett velünk, hogy "......ne bántsátok a Glétikét...."!

Aztán valamilyen csoda folytán csak átment az a szaros kis pöcök azon a még kisebb lyukon az apró fülcimpában. Még egy utolsó rövid földharc után az anyja be is kapcsolta a fülbevalót. Ám ami azután következett, az számomra mindennél durvább volt.

Ugyanis -mindannyiunknak engedélyezve egy rövid szünetet- nem egyből azzal folytattuk, hogy betegyük a fülbevaló párját, hanem a gyerkőcöt elengedve és arra azért ügyelve, hogy a kanapéról ne essen le hagytuk, hogy velünk együtt ő is megnyugodjék.

A Kisasszony ekkor nagy búsan felült -a feje még mindig lila volt, ami csak alig látszott azon a vastag könny és takony mázon át, melyet időközben saját maga kreált- és úgy nézett ránk, mint két amorf' ráksejtre, akiket még csak látásból sem is ismer.

Ugyanakkor -szemével még mindig villámokat szórva- vigaszt is csak nálunk keresett, így aztán -ölelésileg- elkezdett hozzám közeledni.

De most jön a keméééény: - az utolsó pillanatban mégis meggondolta magát és elfordult tőlem, hogy -szemében az őt korábban egyébként ugyanúgy felkoncolni készülő- anyja ölében találjon végül menedéket. (Még sohasem bújt annyira mint akkor este.) Ez ám a bizalomvesztés!!!! Még jó -saját megfigyelés- hogy a picik rövid távú memóriája másképp működik, mert néhány perc múlva már békésen játszott a szőnyegen. Igaz, hogy egy kisautóval, de ez most mindegy is. Gondolom, kicsit összezavartuk. Aztán jött a második kör.

Ebben a futamban az első feladat a még bentlévő régi fülbevaló kiszerelése volt. "... Hipp-hopp..." - gondolnád, de a fenét. Sőt! A francokat! Ugyanis a fülbevalót a helyén rögzítő hátsó kis izé, ferdén elfordulva úgy állt be mint az orosz tél és azt két, full csőgázon járatott motorral egymásnak háttal fordított, tökúj tank sem húzta volna szét. Én mindenesetre megpróbáltam.

A koreográfia ugyanaz volt mint eddig, ám ezúttal az anya fogta le a Kislánykát és én bírkóztam a divatékszerrel. Nyilván nem kell elmondanom, hogy Grétike pont ugyanúgy vette fel velünk a harcot, mint fent. Volt más különbség is. Ugyanis a Lány taktikát váltott, mivel a fight  közben viszonylag hamar lazán passzív ellenállásba váltott, vagyis rövid ideig csak szemlélte az eseményeket.

család nem bántsd a gyereket de télleg ne

Már egészen megnyugodtunk, hogy a lánykánk biztosan megértette: - a világon mindent, így a belénk vetett bizalmát is az Ő szépsége oltárán áldozzuk éppen fel, de nem ezért állt le. Annál Ő okosabb! Mivel semmi mást nem tett, csak pihent egy kicsit, hogy aztán újult erővel essen nekünk. Hogy is mondjamcsak': - Őpicinysége bebizonyította, hogy nem lehet vele csak úgy ujjat húzni! Ööööizé'! Denemám'! ".....Nanehogymáááááá...." - gondolta, majd ismét ütött és rúgott bennünket, ahol csak ért. Beszarás, ahogy ösztönösen védi magát egy egyéves.

És még egy különbség: - Öcsiúrnak meg időközben mi balgák -már, hogy  ezt nem korábban tettük meg -, elmagyaráztuk a folyamatokat, így legalább ő megnyugodott. Igaz, a következő körök alatt is ott sertepertélt körülöttünk és -akár megértette a kioktatást, akár nem- a szeme elárulta, hogy minimum nem ért egyet az eljárásunkkal és ha tehetné, Gyermekország miniszterelnökeként -a külügyminiszterén kertesztül- egy, a rosszallását kifejező jegyzékkel fordulna Szülőország nagykövete felé.

De nem tehette, mert sajnos épp a külügyért fogta el a szadista állatokból álló Szülőkommandó'. Végül csak kijött a régi darab, de itt meg már mi fáradtunk el annyira, hogy megfontolás tárgyává tegyük a további lépéseket. Azonban hamar arra a következtetésre jutottunk, hogy MOST MÁR nem állhatunk le, ezért azon melegében újra nekiestünk a Gyermeknek! Ez már egy rövid kör volt.

Tuti, hogy az inkvizítorok is jó ár-érték arányban tudták egyre hatékonyabban megölni, felnégyelni, vízbe fojtani, felgyújtani, kerékbe törni öööö.......izé....kihallgatni az áldozataikat, bocs az ügyfeleiket, amikor egyre nagyobb gyakorlatra tettek szert az inkvizíciós kínzóeszközök használatában.

Szóval. Végül a Kislánykánknak szinte alig maradt ideje (erő az volt még benne bőséggel) a harmadik körben bevinni néhány jobbhorgot, aztán egy-, legfeljebb két köríves rúgást a vesémre, illetve csak félig kaparta ki a bal szememet, amikor a második fülbevaló hipp-hopp, már bent is volt.

Rövid ellenőrzés, a centi vastag takonyréteg arcról történő eltávolítása, majd a gyermek -természetes úton-, öleléssel történő leszedálása után szabadon bocsátottuk, és már mehetett is a dolgára. Ráadásul Öcsiúrnak is kijárt egy nagy ölelés a hősies magatartásáért, miszerint egyfajta háttérhatalomként az eljárásunk közben -és azon felháborodva- nem robbantotta ki a Harmadik Világháborút Szülőország és Gyermekország között. És különben is örüljön: - visszakapta a szépséges kis külügyminiszterét.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr4812154789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása