Hello kedves olvasóm!

 Ahogy azt a blog bevezetőjében is elmondtam neked, és hát nyilván máshonnan is ismered ezt a már-már közhelyes kijelentést, de a téma valóban az utcán hever. Vagy éppen a kislányod ágyikójában..............................

Altatom tegnap este a kétévesünket. Ez fizikailag úgy néz ki, hogy felkérjük, fáradjon az ágyába, majd kap egy kakaót és én melléfekszem, legtöbbször alvást színlelve. Mondjuk 04:45-ös keléssel elég kevésszer kell 21:00 körül színlelnem. 

Tekintve, hogy délután bepótolta minden alváslemaradását (aludt vagy három óra hosszát), ezért este virgonc volt. Koreográfia a szokásos volt, azzal a különbséggel, hogy most is ugyanúgy átnyújtotta a cumisüveget, azonban a kakaó elfogyasztása után -a lefekvés helyett ugye- félülő helyzetbe tornázta magát, majd velem szemben így bepózolva a szabad kezével sorra vette azon szerveimet, melyeknek már ki tudja mondani a nevét.

....Szemme, ojja, szája, haja, naka, válla, poci, kajja (karja)......." - és közben angyali mosollyal piszkált kitolva a szememet, apró kezével a vállamat szorongatva, vagy épp könyékig kotorászva a számban. Persze eközben jó párszor mondtam neki, hogy most már alvás, meg má' most tényleg aludni kell, meg tessék lefeküdni, meg bla, bla, bla..... de hasztalan, mert ha be is vackolta magát, a következő másodpercben már valami új dolgot eszelt ki.

Ahogy most is, amikor az volt a menő, hogy az "..aludjunk..." felszólításra vagy nózizni kezdett (tudod, amikor összeérintitek a gyerekkel az orrotokat), vagy mondjuk bevackolt, de tette ezt a teljes testsúlyával a nyakamon úgy, hogy az apró, ezért meglehetősen kis felületen nyomó könyöke a garatomban volt.

Úgy kellett magamról leemelnem, ha nem akartam konkrétan megfulladni, meghát' fájdalmas is az. Ha meg levettem és arrébb tettem őapróságát', hát mindjárt kihasználta az új -még mindig nem lefekvő- alkalmat arra, hogy újabb huncutságot eszeljen ki. Mint például az ingem szaglászása hangos szimatolással ("....hmmmmmm, finyooooom...." - mondván az öblítő illatára), vagy arra, hogy a hajamat húzgálja, bár velem e tekintetben nem járt túl jól, mert az elég rövid.

Bevallom, előfordult már ilyen helyzetben például a saját fáradtságom okán, hogy dühös voltam rá, de a tegnapi mutatványát valamiért csak halk ám annál intenzívebb röhögéssel tudtam értékelni, mert mindezt olyan széles vigyorral az arcán adta elő, mintha minden mozdulatát szándékosan és előre megtervezte volna, csak a poén kedvéért. Ráadásul mindezt úgy, hogy minden 'szám' előtt először az arcomba vigyorgott mintegy felszólításként, hogy most valami nagyon vicces fog következni. (És mitagadás' tényleg vicces volt.) Így aztán békésen tűrtem egészen addig........................amíg a kis lánykánk édesanyja le ne váltott. Remélem segíthettem.