Nyílt levél a miniszterelnöknek!
2017. április 25. írta: thejaszaic

Nyílt levél a miniszterelnöknek!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Először is kérem engedje meg nekem, hogy ellentétesen a mai közbeszéddel, melyet jobbára Önök honosítottak meg Magyarországon, én hadd ne szidalmazzam és főként hadd ne tegezzem Önt. Mint ahogy azt Ön bizonyára kiválóan tudja, hiszen ma már naponta kell szembesülnünk azzal, hogy megvannak erre mind az emberei, mind pedig az eszközei: - én nem vagyok az égvilágon senki (valószínűleg erről majd a Habony is megpróbálja meggyőzni Önt) így joggal hiheti, hogy nem jelentek Önre veszélyt.

De hadd segítsek: - a most Önnek levelet fogalmazó ember nem más, mint egy gondolkodni is képes állampolgár, akinek véleménye is van. Nem más, mint egy kis blogger, aki amikor csak teheti, kritikával él az Ön rendszere, a NER(-nek csúfolt) mára mindent behálózó, mindent elérő és mindent irányítani akaró rendszere ellen, ha ez a rendszer éppen ártani kíván saját népének. És sajnos elég sűrűn teszi ezt manapság. Nos, azt hiszem, hogy ezzel meg is futottuk a kötelező köröket, így hát rá is térnék a lényegre. Amiért írok uram:

a_orban-a-volannal.jpg

Nem 'ragadtam tollat', amikor kitört a CEU-botrányt. Nem ragadtam tollat több olyan törvénytervezet hallatán sem, melyek kifejezetten egy-egy szolga gazdagodását elősegítendő, az adott szolgára íródtak és/vagy a munkavállalókat kívánták a jelen rabszolga sorból a droid kategóriába sorolni. Nem, mert vagy még időben kihátráltak az egyik-másik elképzelésükből, vagy meg sem kezdődött a lebegtetésen túl bármi az adott, súlyosan irritáló, (bár ez így túl finom: - fogalmazzunk inkább úgy, hogy népellenes) jogszabály-tervezetek körül és a CEU-ellen hozott törvény kapcsán pedig talán nem kell magyaráznom a népharagot.

Nem ragadtam tollat akkor sem, amikor azt láttam, hogy a bedőlt olimpiai elképzelése ellenére mindent ugyanúgy folytat tovább, átnevezve a gigaberuházásokat azért, hogy a haveroknak -akik most a párt és az egyébként kőkeményen veszteséges, kizárólag állami pénzzel, ADÓFORINTOKKAL kitömött agymosó médiabirodalom működéséhez, később pedig a kampányhoz szükséges forint-milliárdokat csepegtetik majd- kedvezhessenek.

Így lett az olimpiai faluból diákváros, az olimpiai stadionból meg atlétikai. Vagyis úgy tűnik, hogy Önt egyáltalán nem érdekli holmi népszavazási eredmény, az Önnek semmi ha jól látom, sőt: - tök jó, hogy az emberek az utcára vonultak, mert addig sem foglalkoznak az aktuális, a közpénzt annak közpénz jellegétől megfosztó  'pénzáthelyezési' kormányprojektekkel.

Sem akkor nem számított, hogy mit akar a nemzet, amikor az Ön által kezdeményezett népszavazás megbukott, sem pedig akkor, amikor a civil társadalom által kezdeményezett népszavazás meg érvényes és eredményes volt. De azt meg ki nem sz@rja le ugye?

Azért azt meg kell mondjam, hogy Ön nagy játékos. Hatalmának megtartása érdekében okosan, intelligensen keveri a kártyalapokat. Folyamatosan képes az eleve Ön által keltett feszültséget fenntartani, ahogy a félelem is egyre fontosabb tényezővé kezd válni az Ön játékában, vagyis az emberek életében. Csakhogy az emberek élete nem játék ám miniszterelnök úr! Ön nem börtönnel, nem kínzással, nem halállal fenyeget, hanem morálisan, majd ebből következően egzisztenciálisan lehetetleníti el azokat, akik fel mernek szólalni az Ön politikája ellen.

Ne menjünk messzire, elég, ha csak a fekete ruhás nővér, Sándor Mária esetét elevenítjük fel! Annak a Sándor Máriának az esetét, aki kevesebb mint egy év alatt lett hős nővérből öngyilkosjelölt. Aztán, amikor jobban lett, ahogy tehette Ő IS elhagyta ezt az országot. Nem csoda. Az okokat mindketten jól ismerjük, jól tudjuk. A különbség kettőnk közt ebben az esetben csak annyi, hogy -velem szemben- Ön hivatalból értesült anno a lázadó nővér elleni lépésekről, én meg összeraktam a fejemben az egymást követő eseményeket.

Bizony ezt teszi az emberrel, ha sorozatosan vegzálják, ha egy egész országban nem tud elhelyezkedni, ha azért ami tett szabálysértési eljárás, meg közmunka a jutalom, ha sorozatosan betörnek hozzá és még sorolhatnám......... Nos még mindig úgy érzi, hogy nem jelentek Önre veszélyt? Helyes. Az jó, ha így gondolja. Elnézését kérem miniszterelnök úr, hogy kicsit elkanyarodtam attól, amit közölni szeretnék Önnel, vissza is térnék a korábbi gondolatmenetemhez.

Itt szeretném megjegyezni, hogy  eredetileg a köztársaság elnökének akartam levelet írni, de sajnos se köztársaság, se pedig elnök és ezt szintén Önnek köszönhetjük. Miközben megfogalmazódott bennem a mondandóm akkor jöttem rá, hogy kis kivétellel (ilyen kivétel például Pinokkio), a marionett bábok nem tudnak válaszolni a feltett kérdésekre, így elvetettem ezt az ötletet és ezért írok inkább Önnek.

A napokban az egyik nagy közösségi oldalon, az éppen aktuális tüntetés élő közvetítését figyeltem. Az Ön legnagyobb bánatára ma már ez is lehetséges és egy szoft diktatúrában -egyelőre- nem lehet lekapcsolni az internetet. Szóval figyeltem az eseményeket és arra is szakítottam időt, hogy a kommentek közt mazsolázzak. Tekintve, hogy a közvetítést az Index.hu szolgáltatta, meglehetősen kevés híve írt a poszthoz bármi is, de akik írtak.................................... hát komolyan mondom, megrémültem! Nem mintha félnék az Ön híveitől esetleg Öntől, nem! (Ha így lenne, most nem írnék Önnek.) Sokkal inkább a hozzászólásokat posztolók lelki világa volt ijesztő! Annyira, hogy már annak a tudata is megnyugtatna, ha tudnám, hogy az oda firkálgató hívek jelentős többsége bértroll volt, akik nem meggyőződésből, hanem fizetésért keltenek feszültséget.

Mindettől függetlenül, köszönhetően Önnek és lelkes csapatának mára oda jutottunk, hogy legyen egy tüntetés bármennyire európai módon végrehajtott, zenés, virágos, EU zászlót kitűzős, vidám, de határozott véleménynyilvánítás, (szemben a 2006-ban bizonyítottan jobbára Ön által életre hívott, Budapestfelgyújtós', TVszékházlerombolós', puccskísérletes' tüntetésekkel), mely Önön és az Ön holdudvarán kívül nem árt senkinek, az azt kommentelő fanatikus Fidesz-KDNP hívő mégis a vérét, halálát kívánta a NER ellen véleményt fogalmazóknak, de olyan nyelvezetet használva, mintha a ma tüntetője nem is ennek az országnak a polgára lenne, mintha a mai Budapest utcáin véleményt nyilvánító gimnazista, egyetemista, egyetemi tanár, újságíró, de tovább megyek: - autószerelő, pék, vagy akár szabadidős rendőr egy ellenséges ország ügynökeként érkezett volna csak azért, hogy zavart keltsen.

KÉRDEZEM ÉN: - normális az, aki ellenséget lát a politikai ellenfélben? Kérdem: - normális az, hogy a MAGYAR ember a MAGYAR embernek lett a farkasa ebben a cseppnyi országban? És kérdezem, - hogyha lehet, ez lenne a legfontosabb kérdésem- : - személy szerint Ön normális, hogy ezt tette ezzel az országgal?

 Ez utóbbit -látva az ország állapotát- erősen kétlem, de nem vagyok pszichiáter, hogy ezt képes legyek megítélni. Egészen pontosan: - nem én vagyok az Ön pszichiátere. Ugyanakkor nyilván nem is az Ön mentális képességei itt a legfontosabbak, hiszen -remélem most nem árulok el titkot- a holdudvar, a pénzszivattyú most ott tart, hogy képes lenne az Ön hulláját is a hatalomban tartani. Legfeljebb kevesebbet látnánk Önt a tv-ben. Ugye még most sem tart tőlem? Jól teszi, nem kell. Békés egy szerzet vagyok én.

Sokkal fontosabb, hogy a tüntetők kitartása mintha nem apadna! Mintha az Ön rendszerének naponta százezres számban utcára vonuló kritikusai nem csüggednének! Mintha a mi pénzünkből fenntartott, a magyar emberek millióitól aljas célokra elvett és felhasznált adó-milliárdokból működő 'média' (sic.) már nem működne 'rendesen'. Ez vajon feltűnt Önnek? Vagy Habony ezt is elintézi egy karlendítéssel, hogy ugyan főni, elintézem, nem aggódj?

Nem miniszterelnök úr! Ez így nem jó! Nagyon nem jó! Nem jó, mert Ön, Önök már elég régen az égvilágon semmit nem tesznek az ország, a HAZA jobbulása, a benne lakók jóléte, biztonsága, nyugalma érdekében! Ám az is igaz, -bár ez nem mentség- hogy Ön túl régen van a hatalomban ahhoz, hogy ezt képes legyen belátni. A hatalom ugyanis nemcsak megőrjíteni képes az embert, de el is szigetel! Képes áthatolhatatlan falat vonni a vezető és a vezetettek közé!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Meggyőződésem, hogy a huszonnegyedik órában írok Önnek! Ezt a fent említett falat szeretném én -nyílt levelemmel- áttörni addig, amíg még nem késő! Addig, amíg a valódi szabadságért aggódók félelme hatalmas nem lesz! Olyan nagy és erős, amely már képessé teszi őket arra is, hogy mindenáron megvédjék az országot, MINDANNYIUNK ORSZÁGÁT a rablóbanda ellen, melyet Ön egyébként kormánynak és pártnak hív.

KÉREM, SŐT KÖNYÖRGÖM, HOGY NE JUSSUNK EL IDÁIG! NE A NÉPHARAG ÁLLÍTSA MEG, VAGY SÖPÖRJE EL ÖNT!  Kérem, sőt könyörgöm Önnek, hogy lássa be: - nincs tovább! Önök már elmentek a falig és ami most történik az már csak a végjáték!

Kérem, hogy ne ragaszkodjék tovább a hatalmához! Semmi, még az Ön jelenlegi pozíciója sem ér annyit, hogy azért lángba és vérbe borítson egy egész országot! Ha mégis ez történne AZÉRT ÖN SZEMÉLYESEN LESZ A HATÓSÁGOK, A TÖRVÉNY, A TÖRTÉNELEM ÉS A HAZA POLGÁRAI ELŐTT FELELŐS!  Ha maradt még Önben egy szikrányi emberség, akkor legyen most olyan jó, legyen most annyira demokratikus, annyira európai vezető és engedje el végre ezt az egészet. Engedje el és még most mondjon le! Amíg nem késő! Lemondásával a kormányának 'mandátuma' is lejár a parlament pedig oszlassa fel önmagát. Merthogy én valóban nem jelentek sem Önre, sem pedig az Ön hatalmára semmilyen veszélyt. De ugyanezt már nem tudnám ilyen konkrétan kijelenteni az ország népéről!

Ügyvezető miniszterelnökként pedig ne tegyen semmi mást (nem is tehet), csak kérje fel a köztársaság elnökét, hogy írja ki az előrehozott választásokat. Szerintem megteszi. Mindig megteszi. Önnek biztosan.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr5412452667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.