TAMÁS
2017. március 07. írta: thejaszaic

TAMÁS

Hello kedves Olvasóm, aki Tamás!

Tekintve, hogy ma van a névnapod -az egyik, mert neked igen sok van ám- úgy döntöttem, hogy külön bejegyzést szentelek ennek a neves napnak. No persze nem teljesen önzetlenül csak a mindentamásnak', ugyanis édesapámat is így hívták és az egyik legjobb barátomnak is ez a keresztneve. Először is, tudjunk meg együtt egy kicsit többet a nevedről.

A neved a wikipédia szerint férfinév, mely arámi eredetű szó (lásd még: - keretes szöveg), és mely a Teomo névből származik. A Teomo arámi jelentése:  iker. Később a görögök vették át Thomasz formában, mivel a görögben volt egy ilyen alakú szó, csodálatos jelentéssel, de azért ne bízd el magad.

Az arámi (arám, arameus, korábban káld, káldeus) nyelv az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágának nyugati (vagy északnyugati) alcsoportjába tartozó, egymással rokon sémi nyelvek összefoglaló neve, az úgynevezett kánaáni nyelvek (föníciai, héber, stb.) közeli rokona. Kis törzsi nyelvekből fokozatosan előbb az asszír és a Perzsa Birodalom diplomáciai nyelve, majd ezzel párhuzamosan Irántól Egyiptomig az egész Közel-Kelet és a Mediterráneum lingua francája, azaz közvetítőnyelve lett. Hatalmas irodalma számtalan feliratos emlék mellett olyan jelentős alkotásokat foglal magában, mint a Biblia arámi részei Dániel és Esdrás könyvében, a Biblia arám fordításai, a Targumok, a biblián kívüli ókori zsidó irodalom leghatalmasabb műve, a Talmud és a posztbiblikus zsidó irodalom jelentős része; a szír kereszténység hatalmas mennyiségű önálló, illetve görög fordításirodalma. Ezen felül az arám volt az Újszövetség korának, s így Jézusnak és az apostoloknak is a nyelve, írásrendszere pedig döntő befolyást gyakorolt a hébertől kezdve az arabon át a középperzsáig a térség valamennyi írására, sőt hatása a bráhmi íráson is felismerhető.

Jelentősége ma is igen nagy, a zsidó és szír vallási irodalom aktívan használja, fennmaradt változatait ma is beszélik, sőt, az internet jóvoltából az újarám nyelveknek egyfajta reneszánsza figyelhető meg.

1361448976-tamas.jpg

A magyar naptárakban, kalendáriumokban szereplő három hivatalos Tamás-nap: március 7. (Aquinói Szent Tamás régi egyházi ünnepnapja), december 21. (Tamás apostol régi egyházi emléknapja) és december 29. (Canterburyi Szent Tamás emléknapja). Ezenkívül még több más nem hivatalos Tamás-névnap is szerepel a részletesebb névnaplistákon, így Tamás apostol és Aquinói Szent Tamás mai egyházi emlékünnepe (július 3., illetve január 28.), valamint további Tamás nevű szentek ünnepei. A három hivatalos névnap közül a legfontosabb december 21-e, a magyar néphagyomány szerinti Tamás-nap, amelyhez a karácsonyi ünnepkör részeként különféle népszokások fűződnek.[5][6]

Szóval legyen az arab gyökerektől, a görög átvételen keresztül, az európai szenteken át, egészen a magyar néphagyományig ívelő történelmi múltú neved okán ma pontosan olyan névnapod, mint amit a neved jelent: csodálatos!   (Bár a név kötelez, azért te ne bízd el magad.:) )

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr5412319275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.