Bizony a Balaton......
2016. november 29. írta: thejaszaic

Bizony a Balaton......

Hello kedves olvasóm!

Bevezetésként most csak annyit írnék, hogy van egy facebook csoport, ahol tag vagyok. Nem valami sok helyen vagyok tag, de itt jó 'lenni', mert nem bántjuk, nem savazzuk egymást soha. Inkább az élet olyan fontos 'dolgairól' csevegünk mint a történelem, a művészetek, vagy például a boldogság. Legutóbb (ma reggel) az egyik tagunk azt kérte, hogy számoljunk be életünk egy-egy boldognak hitt, vélt, megélt pillanatáról, s nekem megmagyarázhatatlanul, ám  szinte azonnal -nem tudom miért, vagy talán mégis- a Balaton jutott az eszembe. De nem csak úgy:

boldog idők megmagyarázhatatlan

Bizony a Balaton, ahová gyermekkoromban jó, ha életemben egyszer jutottam el. Ám az akkori élmények hatása elkísért egész eddigi életemen át. Miután csak soká, nagyon soká, évtizedekkel később 'érkeztem' ismét s ezen évtizedek is egészen viharosra sikeredtek, félve ám várakozással telten látogattam meg -ezúttal már családdal- a számomra oly kedvesnek vélt tavat. Nem kellett csalatkoznom!

boldog idők megmagyarázhatatlan

Szerencsére nem, így azóta, ha tehetem, minden egyes évem egy kis szelete a Balatoné. Ám az idő, amit 'neki adok' mindig busás hasznot hoz, hiszen -és ezt most már konkrétan kijelenthetem-, nekem oly sokat ad, engem annyira feltölt, hogy azt szavakban nehéz kifejezni és számomra is megmagyarázhatatlan, ám én most mégiscsak megpróbálnám. Ezért hadd álljon itt egy példa erre: - mely ugyan nem rólam szól, de az én boldogságom.

A példában szeretném azt a pillanatot megmutatni, amikor a kislányom -nem is oly rég- életében először látta meg a Balaton vizét és nekem volt szerencsém eközben látni Őt. Az ölemben ült, nyolc hónapos lehetett és csak békésen, csendesen szemlélődött a lellei strand homokos partjáról. Tágra nyitott szemekkel a kis fejét hol ide, hol oda forgatva úgy bámulta a Balatont, hogy szinte nem is pislogott. Csodás kék szemeit a vízen tartva, zárt szájjal, a 'látványba ragadva' figyelte a tó minden rezdülését.

Ugyanúgy fogadta magába a strandolók zsivaját, egy színes vízibicikli látványát, mint a távolban elhaladó, magukra a figyelmet kürttel felhívó nagy hajókét.

Közben a kis teste teljesen ellazult. Apró karját hanyagul a vállamra vetve szinte nem is kapaszkodott. Inkább csak volt, létezett mellettem, megfeledkezve a strandolókról, a fű zöldjéről, az utazásról, a fűzfákról s az egész világról épp úgy, mint rólam, aki a karjaiban tartottam Őt.

És én csak néztem a kis arcocskát, a csillogó csodás-kék szemeket félprofilból, miközben magamba szívtam a csak a kislányomra jellemző leírhatatlan és végtelen nyugalmat, s azt a boldogságot, melyet árasztott s mely szinte kézzel fogható volt. Néha ugyan 'kinéztem' én is a vízre, de csak azért, hogy visszatekintve újra és újra megélhessem ezt a pillanatot.

Ha hiszed, ha nem kedves olvasóm -így visszagondolva- talán életem egyik -ha nem a- legboldogabb pillanataként tartom számon az imént leírt időt.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr5012154799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.