Tisztára, mint egy komolyabb másnap......
2016. október 05. írta: thejaszaic

Tisztára, mint egy komolyabb másnap......

HELLO KEDVES OLVASÓM!

Általában a témára utaló hosszas bevezetővel is szoktam szolgálni akkor, amikor az épp aktuális, új bejegyzésemet írom. Most azonban nem fogok ilyet tenni, miután roppant kíváncsi vagyok rá: - ki tudod-e találni, hogy ki a főszereplő?

A hátán feküdt. Legalább is úgy érezte, amikor végül magához tért. Mondjuk a 'magához térés' sem teljesen pontos, mert nem olyan volt, mint mikor felébred az ember. Nem egy lassan, de biztosan kitisztuló tudattal 'ébredt', hanem valami emberfeletti erőfeszítéssel próbált 'visszatérni' a Földre, a mába.

Először csupán a szemét nyitotta ki, de ehhez is annyi erő kellett, mintha egy kamiont akart volna elhúzni a szemhéjaival. A helyiség irdatlan messzeségben lévő falairól először csak a színek köszöntek vissza a retináján. Alig fogta fel a homályos látványt, de rémlett, mintha látta volna már valahol azt a színkavalkádot.

A megvilágítás sem volt tökéletes, mert csak egy asztali lámpa fényerőssége hatolt át a szoba sötétjén és úgy tűnt, hogy a fényforrás ugyanúgy a padlón van, mint saját maga. Gyakorlatilag fingja sem volt arról, hogy hol van, hogy került oda és arról is csak halvány emlékei voltak ekkor még, hogy ő maga ki is lehet valójában.

"...Mindegy is!..." - gondolta és régi, amúgy valóban jó szokásához híven először súlyozni kezdete magában a feladatokat mert, mint gondolta: "....Az azért mégsem járja tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, hogy én, pont én, nem tudom a válaszokat ezekre a kérdésekre! ....."    - és ennek abszolut megfelelően már cselekedett is.

Első dolgaként -még mindig mozdulatlanul- fókuszálni kezdett az iménti látványra. E tevékenysége eredményeképpen sikerült is megállapítania, hogy amit lát a kinti világítás által szolgáltatott, de az ablakok zárt spalettái által erősen árnyákolt és szűrt, valamint a benti, az amúgy a földön fekvő fényforrás összekeveredett fényében, nem más, mint sok hatalmas freskó a falakon. Kezdett összeállni a kép.

OV népszavazás2 habony dühroham másnap

Annak ellenére kezdett, hogy ahogy ott feküdt, nagyon nem volt jól. Mint amikor durván másnapos az ember fia. Ő maga ugyan volt már másnapos, egy-egy mocskos nagy ivásszatot követő berúgás áldozataként , bár erről nem sokat írt a sajtó. (Merthogy annyira azért nem jó, ha effélékről szereznek tudomást azok a rohadt libsi zsurnaliszták. Az ő újságjai meg értelemszerűen nem keresgéltek e téren ugye.) Hát igen: - a jó magyar pálinkának nincs párja, így tudta, hogy az milyen. És ez a mostani érzés ugyan hasonlított is hozzá, azzal a különbséggel, hogy ez inkább aznaposság  volt, vagyis olyasmi, mint  mikor az ember még este 'túltolja' és már akkor nincs jól. Ez keveredett a hátában és a végtagjaiban érzett különböző erősségű fájdalommal, meg volt ott valami más is.

Amikor végül rájött, hogy a falakon tulajdonképpen festményeket lát, akkor nagyjából már megtudta határozni a helyzetét: - ez bizony a dolgozószobája. Megpróbálta felemelni a fejét, de nem járt sikerrel, úgyhogy inkább csak elfordította. "....Bár ne tettem volna.....", -gondolta mert a látvány megdöbbentő volt. Ameddig csak a tárgyaktól ellátott, faltól falig mindenütt romokat észlelt. Papírok,  "...biztosan nagyon fontos és titkos iratok....." mindenhol szétszórva a padlón. Irattartók, néhány vezetékes telefon -modern, ám darabokra széthullott, működésképtelen fehér készülékek-, azok billentyűi itt-ott, egy lapmonitor és egy szép, bár szintén törött rusztikus asztali lámpa hevertek a felborult íróasztal előtt.

A látványt befogadni is alig volt képes: ".....ez már csakis a puccs lehet....." - ez volt az első, ami a rendetlenség láttán az eszébe jutott azzal, hogy ő pedig bizonyára most súlyosan sebesült és elképzelte, ahogy a lázadók hamarosan beszakítják az amúgy nagyon régi, de általában jól védett épületben lévő irodájának ajtaját, hogy a haldokló testét az örjöngő tömegbe vethessék. De nem veszítette el a nyugalmát. Ahogy a híres humorát sem. ".....No! Most már csakugyan a végére kell járnom ennek. ...." - jutott az eszébe, ezért a mennyezet felé fordította a fejét és megpróbál felülni.

OV népszavazás2 habony dühroham másnap

Mindehhez olyan erő kellett, mint azelőtt még soha. Most már világosan emlékezett rá, hogy történt már vele hasonló korábban. Nem is egyszer és mindig ez a fránya földön fekvés, meg az a kicsi, ám csak időleges káosz lett a vége. Pedig ő aztán tényleg nem szerette a rendetlenséget, és ezt rendszeresen hangoztatta is. Meg a korrupciót sem tűri el.

Mondjuk azt nem tudta, hogy ez pont most mégis hogyan jutott az eszébe, de megjegyezte magának, hogy legközelebb ezzel a kérdéssel is kell majd foglalkoznia. Jó is lesz. Két legyet egy csapásra. Merthogy ellenségképnek sem utolsó és amúgy is kezdett az agyára menni néhány gazdasági szereplő (-oligarcha- ahogy az a rohadt libsi sajtó ismételgette unos-untalan), úgyhogy a legjobban követelőzőknek most már rá fog lépni a tökére, ha a mai felhajtásnak vége lesz egyszer. Talán végül a sikeres felülés, vagy a mai nap tudati felemlítése -nem tudni-, de valami egyetlen pillanat alatt tisztította ki a tudatát. ".....EZ AZ!....." - gondolta harsányan és talán hangosan is felkiáltott, ezt konkrétan nem tudta. De végre igazán észnél volt.

Ott ült a romokban heverő dolgozószobája kellős közepén a földön, ingben, meglazult világoskék nyakkendőben (a zakóját egyelőre nem találta) és mint valami újnak a felfedezése, olyan örömmel töltötte el tudatának a tisztasága. Hallotta, ahogy valaki a háta mögött halkan benyitott az irodájába, ahogy azt is, ahogy ugyanez az ember hihetetlen gyorsasággal ismét becsukta az ajtót. Mosolygott: "................. Jól van. Mégsincs polgárháború hölgyeim és uraim, kedves barátaim. Nincs, különben ez a valaki most hátulról fejbelőtt volna. Ez csak az egyik emberem lehetett. Valamelyik miniszter. Tudják ezek, hogy hol a helyük. Mint a kutyák. Azok is tudják. ....." - gondolta és jóleső érzéssel nyugtázta, hogy még ő a főnök.

OV népszavazás2 habony dühroham másnap

Már megint nem történ semmi más, csak a -mára már szinte szokásos- végül eszméletvesztéssel is járó dühkitöréseinek egyike ért a fináléjába, vagyis oda, amikor magához tér. Érezte, ahogy a fájdalmai lassan enyhülnek (kivéve a fejében valahol hátul, de azon meg mindjárt segít a gyógyszer, amit ezekre a helyzetekre írt fel a svájci doktor) és azt, ahogy visszatér belé az élet. Ki is használta, hogy ismét jobban van. Feltápászkodott, és a zakóját is megtalálta a felborult íróasztal mögötti szék támláján. Belebújt és már a nyakkendőjét igazította az iroda falára erősített egyik nagy velencei tükör előtt, amikor eszébe jutott az is, hogy miért lett 'kissé mérges'.

"...... Az a kibaszott népszavazósdi. Mondtam ennek a balfasznak, hogy szarul is kijöhetünk belőle. Tessék, hát szarul jöttünk ki belőle hölgyeim és uraim! Elbuktuk mint a szart. Most meg mehetek a Bálnába nyilatkozni. Remélem már kibaszták onnan azokat az idióta firkászokat mire odaérek. Mi meg pont úgy megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Legalább is a hülye Árpi szerint így kell csinálni. ....."  A ruházatát végül teljesen elrendezte, a haját is elsimította, majd a fejét felszegve nagy levegőt vett, és összeráncolt szemöldökkel, teli torokból kiordított az ajtón túl várakozó, rettegő szolgák közé:

"..............HABONY!!! GYERE BEFELÉ AZONNAL!!!!!!................"

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr9012154817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.