Nevelésügyileg, nem csak apáknak
2016. augusztus 27. írta: thejaszaic

Nevelésügyileg, nem csak apáknak

Hello kedves Olvasóm!

Úgy döntöttem, hogy ma főleg nevelésügyileg leszek elérhető. Gyakorló apaként 'szerencsésnek' mondhatom magam, hiszen e 'hálás' téma a sztorik kifogyhatatatlan tárházát jelenti egy 'írófélének', és még viccesnek is tűnhet egy-egy történet ............................, pont addig,  amíg nem kezdesz bele saját magad is a gyermeknevelés gyakorlásába.

Hangsúlyozom: - mint APA írok. Sem pszichológus, sem orákulum nem vagyok, csak egy egyszerű apa, ezért ebből a szemszögből szeretném láttatni a témát néhány mondat erejéig.

gyermeknevelés hiszti pszichológia házipraktika őrület újszülött bukás

Onnantól kezdve ugyanis, hogy van már saját gyermeked -már ha mindezt egy kicsit is komolyan veszed-, az első kudarcélmények után (megnyugtatlak: - azok igen hamar bekövetkeznek ám), azt fogod észrevenni magadon, hogy babás-mamás, apás-babás, nagymamás-unokás, habala-habala...... oldalakat bújsz reggeltől estig.

Mindenkitől tanácsot kérsz, és a facebookodon -hogy, hogy nem- egyszer csak már nincs semmilyen más tartalom CSAK A NEVELÉÉÉÉÉÉS. Ezután szintet lépsz és Bojti Andreát, Vekerdy Tamást, vagy az örökérvényű Ransburg Jenőt is olvasni kezded ha kell, ha nem. Megjegyzem: - ez utóbbi -mármint elismert gyermek-pszichológusoktól tanulni, néhány trükköt elcsenni- egyébként egyáltalán nem baj.

Amikor a családba új Földlakó, egy pici baba érkezik, természetesen az öröm határtalan! Jól is van ez így, hiszen mivégre is volnánk itt, mi is lehetne az egyik legnagyobb örömünk, ha nem az utódaink érkezése. Mondjuk itt most gyorsan meg is jegyezném, hogy: - neeeeeeem, nem a szinglilét ellen emeltem fel itt és most a szavamat, csak közöltem, hogy jó dolog a gyermekáldás. Még a nevében is benne van, hogy jó (áldás). Már amikor. Meg mikor? Meg amikor ugye. - teszem hozzá nagyon gyorsan.

A születés napja, majd az azt követő -igen rövid- idő  egy nagy, eufórikus, és megismételhetetlen élmény főleg, ha az első órákat, első napokat tekintjük és különösen, ha amúgy minden rendben volt. Mindenki a kórházba rohangál, mindenki örül, ezer telefon, SMS, messenger üzenet ide-oda, megjelennek az első szelfik és fotók a közösségi oldalakon a gyűrött arcú mini professzor asszonyról', vagy a gondterhelt miniöregúrról' -merthogy az újszülött egyetlen dekával sem néz ki jobban az említetteknél-, de mi ezt nem bánjuk, csak fotózunk, és tájékoztatunk ész nélkül.

Azután eltelik a három nap, és a hatósági ügyintézés fáradtságát már észlelve, valamint kijózanodva a tejfakasztó buli borzalmaiból azt vesszük észre, hogy a bébihordozó megtelt, és mi eggyel többen lettünk. Nem is akármilyen eggyel.

Az új jövevény ugyanis -elsőkörben még halkan,  de aztán egyre erősödő hanggal és egóval- követelőzik egész álló nap. Hol azért csapassa' mert éhes (mindig éhes), hol azért mert bekakilt (mindig bekakil), hol meg azért mert az előző kettőbe durván belefáradva álmos lett és ahelyett hogy aludna, inkább bömböl, mert ő most fáradt. És ezután ez így lesz minden egyes nap, kiegészülve további hatósági ügyintézésekkel, az orvoshoz-, védőnőhöz rohangálással, valamint a miniegyed fejlődésével járó új és mégújabb észlelésekkel, mint a fogzás és annak minden ódiuma, vagy épp az egyre erősebb és koordináltabb mozgású baba trükkjeivel. "....Hoppá, hogy megerősödött, ki tudja rúgni maga alól a telefosott pelenkát már a pólómra is...."

Mindez persze teljesen természetes velejárója a gyermekáldásnak (aki erre nem készült fel csak az fog nagyon meglepődni), és idővel napi rutinná válva olykor már-már vicces helyzeteket is képes teremteni. Nem is nevezném e fázist gyermeknevelésnek, hiszen ez inkább még gondoskodás, a cseperedő újszülött igényeinek kielégítése. A nevelés máshol kezdődik.

Például ott, hogy az addig egyke -ezért minden figyelmet megkapó-, és korábban kifejezetten tisztelettudó, kedves és cuki-muki néhány éves tesó meg közben meghülyül, kifordul önmagából, gyilkos tekintetű fúriává változik, halhatatlanná -legalább is elaltathatatlanná- lesz és még sorolhatnám! Na most jöhet a Vekerdy! Meg a Ransburg!

gyermeknevelés hiszti pszichológia házipraktika őrület újszülött bukás

Hiszti hiszti hátán. Szinte kötelességszerű ellenkezés, mert semmi nem jó, még az sem ami egy perce még teljesen 'rendben' volt. Jön a nem szeretem ezt az ételt, nem szeretem azt az ételt (pedig három napja még falta kétpofára), jön a "...kikötődött a cipőm..."  melyet nem csak úgy közöl, hanem hisztérikusan sikoltja a füledbe.

Ha kisebb a kezedben van szinte borítékolható, hogy a nagyobb (bárhol is volt előtte a lakásban) hamarosan -téged hátulról nesztelenül megközelítve-, úgy mászik fel öt tized másodperc alatt a hátadra a lábad és a derekad érintésével, mint egy kommandós, hogy aztán a hajdat tépve követeljen magának édességet (figyelmet). És erre ebéd előtt hat perccel is képes, fittyet hányva arra a már egymilliószor közölt tényre, hogy főétkezés előtt már nincs 'cukolka', leszarja.

Nyilván lehetne még sorolni a cseppet sem vicces eredménnyel járó további szituációkat, de minek is, hiszen nem is ez a lényeg hanem az, hogy te a szülő, hogyan reagálod le mindezt nevelésügyileg ugye. Átnézel rajta? Lerázod? Üvöltve vered agyon? Infúziót kötsz rá és belakatolod egy vasdobozba, hogy kitehesd a napra? Nyilván egyiket sem.

Anyu, aki rengeteg időt és energiát emészt fel a hiszti-kezelés oltárán, bizonyára nem fogja bírni mindezt a végletekig és anyu -aki egyébként rendkívül intelligens- tudja, hogy bármennyire is 'szeretné', a fent felsorolt módszerek egyikét sem vetheti be. Ennek megfelelően -ha dolgok jól működnek- elmeséli apunak a délelőttjét, aki ezek után már nem csodálkozik azon, hogy e beszélgetés során van még a szobában két pszichiáter, öt pszichológus és hat tagbaszakadt ápoló a helyi viccosztályról.  Ide egy bizonyos idő után fog kelleni egy apa. Egy apa, aki látva anyu fikára szétzilált idegrendszerét, bedob minden 'apait'. (Anyait azt nem, az nem a mi dolgunk, meg a 'kézségeink' is hiányoznak hozzá.) És hogy mik is ezek?

Milelőtt bármibe belekezdenék, a elmondom, pontosobban beleordítom a füledbe: - tehermentesíts!! Vedd le egy kicsit a gondozás, a nevelés súlyát az asszonyod válláról! Tudom, sokat dolgozol. De ettől még apa is vagy! Ezért a szabadidődben szervezz családi programot, de olykor az is elég, ha magadhoz veszed a gyermekeidet, hogy anyu néha fellélegezhessen! Vélem, hogy nem a lábát fogja lóbázni akkor sem, inkább -pihenésképpen- az elmaradt feladatait végzi el. Ám, ha ezt az időt a kedvenc televízióműsora megtekintésére, vagy a shopingolásra fordítja a legjobb barátnővel, azzal sincs semmi gond. Hidd el (ha kipróbálod, csak azután fogod igazán elhinni), az otthon lévő anyák melója kibaszott kemény!

Szabályok: - mindjárt itt az elején leszögezem, hogy nincsenek sem kőbe vésett szabályok, sem pedig örökérvényű mondatok ebben az ügyben. Már ha engem kérdezel, aki ugye csak próbálok a víz felszínén maradni, pontosan úgy ahogy te is. Minden helyzet más azt azonban elmondhatom, hogy sajátságos módszert dolgoztam ki erre az életciklusunkra (mert nagyon remélem, hogy ez az egész csak egy átmeneti időszak), ami vagy működik, vagy nem, de igyekszem mindig ugyanúgy csinálni. Következetesen. És már el is jutottunk az első fő szabályhoz: - következetesség.

Egy barátom egyszer azt mondta: - a szabályok neked fájnak, a gyermekeidet megvédik. És ez így is van, hiszen nem árulok el titkot ha azt mondom, hogy bizony tök szar következetesnek lenned a gyermekkel, aki a csínytevés utáni lebaszást követő hat-nyolc percben, komoly erőfeszítések árán persze, de éppen képes ismét jól viselkedni, viszont neked a korábban kilátásba helyezett büntetést mégiscsak érvényben kell tartanod. Nem jó, tényleg nem jó, de meg kell csinálnod! Ez van. Legyenek szabályok! Ugyanis azok nélkül a gyermeked később nem, vagy csak nagyon nehezen fogja felimserni a különbséget a jó és a rossz között, illetve azokat a határokat, melyeket már nem hághat át.

Aztán ott van a jutalmazás is. Egy ideig az elmegy, hogy megveszel minden szart amire csak ránéz, de ez ne legyen tendencia. Futtasd ki hamar a 'dolgot' oda, hogy -a jutalmazást- valamilyen teljesítményhez kötöd és legyen ez így olyan alapvető dologgal is, mint a dícséret. Amolyan "....húzd meg, ereszd meg...." elv ez, mint amikor lovat hajtasz. Tudom, hogy rossz hasonlat, de így volt a legegyszerűbb elmagyaráznom, hogy mire gondolok. Te vagy az apja! Nem lehetsz -mindig- engedékeny, következetlen meg végképp nem.

gyermeknevelés hiszti pszichológia házipraktika őrület újszülött bukás

Olvastam egyszer, hogy apaképre azért van szüksége a fiúgyermekednek, mert ő felnéz rád, és hozzád szeretne (úgy hidd el, ahogy most leírom) mindenben hasonlítani. Ergo: - ha szar ember vagy, ő is az lesz. Ösztönösen. Azzal amit adsz, a leányodnak pedig a párválasztásban segítesz, miután -felnőtt nőként is- téged keres majd a pasikban. Nagy felelősség ez -lehet, hogy még csak most raktam rád ennek súlyát- de nem árt ha tudod: - ugyan a gyermekeink önálló entitások, tehát ők nem mi vagyunk, mégis azt fogják továbbvinni, aszerint és akként fognak élni, ahogy azt otthonról 'elhozták'. Felnőtt létüket tökéletesen átszövi, annak mindegy egyes másodpercére kihat az a kép, ami bennük rólad, rólunk szülőkről rögzült. Nevelj hát jól! Hogy ők jó emberekké válhassanak.

És még valami: - a legnagyobb otthoni őrület kellős közepén, amikor a soron következő századik gonoszsága (csínytevése, hisztije) miatt épp készülünk kitépni a nagyobb gyermekünk szívét, hogy paprikásan megsüssük sok hagymával és babbal, miközben a kicsi valamilyen banális okból úgy üvölt, mintha valami ismeretlen erő kitépte volna a bal lábát,  hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mint szülők végleg megbuktunk, a mi gyermekünknek végleg vége és, hogy ez bizonyára csak velünk történhet, senki más nem jár így.

Megnyugtatlak: - de! A szülők túlnyomó többsége AZONOS problémával küzd, mert ez leginkább egy korsajátosság, és tisztességes, normális felnőtté válik majd gyermeked. Csak győzd kivárni.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr712154845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.