Mégis mi olyan nehéz ebben?
2016. július 20. írta: thejaszaic

Mégis mi olyan nehéz ebben?

Hello kedves Olvasóm!

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy a nagy közösségi oldalak létezése ugyan átok, vagy áldás-e az emberiség számára? Sokféle létezik, sok közülük igen sikeres, de a miénket az egyszerűség kedvéért most hívjuk csak Facebooknak.

idegen

Nos a Facebook történetét majdnem mindenki ismeri. Dióhéjban: - az egyetemista srác gondol egy merészet és létrehoz az interneten valamit, ami azután (első körben tőle szinte teljesen függetlenül) felrobban. Ha nincs ez a robbanásszerű terjedés, talán nem is ébrednek a srác fejében újabb gondolatok a 'találmánnyal' kapcsolatosan és elsüllyed az egész az internet hullámai közt, annak legsötétebb legmélyére. Ám a fiú nem volt teljesen hülye, a robbanást követően sokáig nem szédelgett, hanem a bekapcsolást követő minden további lépése -felismerve a közösségi oldalban rejlő lehetőségeket- már tudatos volt.

Mostanra mindez egy több milliárd felhasználót 'magáénak tudó', dinamikusan és folyamatosan fejlődő olyan közösségi oldal, ahol ma már a leváló, de a rendszer részeként létező, azzal szorosan együttműködő alkalmazásokon nemcsak csevegni tudsz, de például lehet akár szállást foglalni, vagy épp repülőjegyet rendelni. Egy másikon meg nemcsak fotót tudsz megosztani, de saját portfóliót -ha úgy tetszik lassacskán saját brandet- is képes vagy felépíteni és arra követők millióit vonzani,  vagy éppen magán a Facebookon, élő videóközvetítéssel a világ bármely pontján történt kellemes, vagy rendkívül brutális eseményeket megosztására is lehetőséged van. Nem véletlenül használják ezt és a Twittert is a híroldalak, illetve a  hírközléssel foglalkozó egyéb médiák manapság akár forrásként is. Szóval a Facebook ma már egy óriási szerverparkkal rendelkező, rendkívül bonyolult hálózat, mely sokaknak, de különösen a fiataloknak -ha úgy tetszik- egyet jelent magával az internettel és nem hiszem, hogy az olyan egyszerű felhasználóknak, mint amilyen én is vagyok, akár egy mondattal többet is kell erről tudnia, van oszt' jóvan'.

De maradjunk az alapfunkcióknál. Közösségi oldal. A Facebook az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy régen látott, vagy a távolba szakadt rokonaiddal, barátaiddal kapcsolatot tarts. Ez például egy nagyon pozitív tulajdonsága a közösségi hálónak és nem is ez az egyetlen. A Facebookon lehetőség van arra is -miután tele van a legkülönbözőbb témákkal foglalkozó nyílt, vagy zártan működő csoportokkal- hogy azoknak tagja légy. Ez a világon mindenütt -ahol a Facebook elérhető- így van, hiszen a különböző országokban azonosan, vagy nagyon hasonlóan működik ez a közösségi oldal. 

Azt ugyan nem tudom, hogy másutt -külföldön- hogyan viszonyulnak egymáshoz az emberek, de meggyőződésem, hogy a magyar Facebook valami teljesen más, mint az összes többi. És ez az a pont, ahol az egyik (ha nem is a legsúlyosabb) problémát látom.

Ugyanis a csoportok tematikusak, vagyis többnyire hasonló érdeklődésű emberek gyűlnek 'bennük' össze egyetlen téma köré, ám ettől nem válnak egymásnak ismerőssé. Ritka, hogy egy azonos csoportban sok olyan ember van akik személyesen is ismerik egymást. E csoportokra többnyire inkább az a jellemző, hogy azok tagjai pusztán virtuális ismerősök, a valóságban tökidegenek egymásnak.

Nyilván ebből következhet (érdekesen fordított világ ez és bizonyosan elemezhető a dolog pszichológiája), hogy egy-egy témafelvetés során -különösen a zárt csoportokban, melyet csak a tagok 'látnak' és a beállításokat is lehet úgy finomítani, hogy a bejegyzés ne legyen megosztható- sokkal inkább megnyílnak az emberek egymás számára könnyelműen, hiszen az a másik "számomra idegen" és egyébként sem látja ezt senki. Olyan eseményeket, gondolatokat, tetteket és érzéseket elétárva másoknak, melyeket egyébként meglehet, hogy a saját anyjuknak sem mondanának el.

idegen

Ez az egyik gondom, hiszen a felhasználók ma már annyira benne élnek ebben valóságnak hitt, ám nem valódi világban, hogy közben nem veszik észre: - milyen irgalmatlanul sebezhetővé válnak. A nyíltan le nem írt, fel nem vállalt, az ilyen helyeken mégis közölt érzelmek, gondolatok és tettek teszik őket azzá.

A másik problémám, ez már sokkal inkább zavar, az nem más -és ettől válik tipikusan magyarrá, a magyar Facebook- mint az a hang (talán éppen azért, mert a 'fotelből' ezt a legkönnyebb egy távoli számítógép, vagy mobiltelefon képernyője mögé 'bújva', számunkra idegen emberek felé közvetíteni), melyet ma sokan -nagyon sokan- az egyszerű emberektől olykor akár a közszereplőkig, megengednek maguknak.

Ugyanis a trollkodás', a bértollnokoskodás' csak egy dolog. A troll könnyedén kiszűrhető a semmitmondó, a bejegyzés napján, vagy rövid idővel előtte létrejött profilja, 'stílusa' alapján. Zavar, de szoktam tudni szerelni az ilyen támadást azzal, hogy a trollszavak' szintjére le nem ereszkedve, kulturáltan 'bekérdezem' arról, hogy ő mégis kicsoda, honnan jött és miért nem meri felvállalni a valódi személyiségét, mielőtt véleményt alkot.

Zavar, amikor valaki a pénzügyi vállalkozásának 'reklámját' elhelyezi egy olyan oldalon, ahol halott gyermekekről emlékeznek meg, vagy épp beteg gyermekek megsegítésének céljából jött létre. 'Gerillamarketing' - szokták mondani, de szerintem inkább parasztmarketing és minden (a Facebook által rendelkezésemre bocsátott) eszközzel irtom az ilyesmit.

Ám amivel végképp nem tudok mit kezdeni, az az egyre aljasodó, egyre alpáribb, mocskosabb és egyre inkább -nyugodtan mondjuk ki- ostobábbá és butábbá váló közbeszéd, ami ma Magyarországon igencsak jellemző a Facebookra és úgy általában az infokommunikációs eszközök által közvetített majd minden tartalomra. Persze tisztelet a kivételnek. Mert még szerencsére van rá példa. Ezek az emberek, ezek a megnyilvánulások tilthatóak, jelenthetőek, de olyan sokan vannak -és egyre többen-, és oly sok az ilyen jellegű poszt, hozzászólás, bármi, hogy önmagában ezek a módszerek -melyek jobbára egyébként is csak a közösségi oldalakon működnek- nem elegendőek a közbeszéd megváltoztatására. Úgy meg különösen  nem, hogy manapság ezt a mocskot televíziós személyiségek, politikusok, celebek is egyre többen megengedik maguknak.

idegen

A fotelforradalmárok pedig -de hívjuk őket inkább fotelbunkóknak-, és egyéb idióták, ismeretlen számítógépeik fedezékéből csak ontják magukból -olykor tényként közölve-, ráadásul bűnrossz' helyesírással a halálos ostobaságaikat, melyeket tömény rosszindulattal, alpárisággal, szitokszavakkal meglocsolva, és epével gazdagon tálalnak.

Úgyhogy felmerült bennem a kérdés:   Mégis mi olyan nehéz abban, hogy viselkedjünk? Mi olyan nehéz abban, hogy lássuk az élet szebbik oldalát is? Mi olyan nehéz abban, hogy megtanuljunk helyesen írni? Mi olyan nehéz abban, hogy megtanuljuk: - nem bántunk senkit ok nélkül? Legyen az ismerős, vagy számunkra teljesen idegen. Szóval: - Mért olyan nehéz embernek maradni? Manapság ezekre a kérdésekre keresem a választ.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr7412154865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.