Az a pillanat................
2016. július 18. írta: thejaszaic

Az a pillanat................

..................a férfinek vállalkozása volt amikor elvált. Egy jól menő cége, ami akkor éppen a csúcson ücsörgött. Szolgáltatott és jó minőségben, mert a cége dinamikusan fejlődött és a partnerei szerették. Ám ő már nem volt hajlandó több energiát befektetni ebbe az egészbe, mert egyrészt egy fillér nem jött már belőle másrészt a 'történet' a volt asszony nevén 'futott', aki azt mondta, hogy egyedül is viszi tovább. Fél év sem kellett és a cég kártyavárként omlott össze, de ő nem bánta.

Szinte semmije nem maradt. Ööööö.....vagyis inkább: - nem maradt semmije. A válás után ugyan egy új építésű kis garzonban élt, ám abban extra felszerelésként voltak .......például falak. Két, könyvekkel teli ócska, gyűrött kartondobozon egy szobaantennás, kölcsön kapott apró televízió billeget. Volt még matraca, meg egy öreg hűtője. Szerencsére épp véget ért a tavasz, így a zuhanyzások a hideg vízben már majdnem jól is estek. Merthogy gázórája sem volt. "Lehetnék hajléktalan is" - gondolta. Helyesen. Hiszen a miniotthonnak volt fedele is, és az éppen az ő feje felett helyezkedett el. Amúgy hatalmas kontraszt volt ez a korábbi életszínvonalához, a sokmilliós lakáshoz, az új autóhoz, a menő céghez képest. Ám annyira ezt sem bánta.

Ugyanis ez az időszak sok mindenre megtanította. Megtanult türelmesebbnek lenni. -Legalább is türelmesebb lett, mint volt-. Megtanulta: - előfordul, hogy a dolgok sokszor nem úgy történnek, ahogy azokat mi eltervezzük, ráadásul soha nem annyi idő alatt, mint ahogy szeretnénk. Megtanult ismét szerényen élni. Megtanult annak is örülni amije van. Megtanulta, hogy a vagyon tulajdonképpen csak tárgyakból, használati eszközökből áll, melyekből annyi van a boltokban, hogyha egy kis pénzt visz magával az ember, még adnak is belőle.

Megtanulta, hogy nem utasíthatja el a jót, csak mert neki most nem annyira fasza. Megtanulta: - nem lehet bunkó, mert mások azok. Bár erről például először nem így gondolkodott. Mégis megtanulta (már nem először az életében), hogy innen is fel lehet és fel kell állni. Volt ugyan egy kis ámokfutás előtte, de amikor rájött, hogy az az ember nem ő -hiszen akkor csak egy statiszta volt, egy idegen a saját életében-, abbahagyta a sebnyalogatást és elkezdte újra csak az egyik végén égetni a gyertyát. Így rugaszkodott neki annak a felállásnak. Az életében immár harmadszor. A maradék pénzéből, barátjával egy kis üzletbe fogott bele, amely autentikus keleti ajándéktárgyakat forgalmazott. A bolt ugyan messze nem úgy ment, ahogy az elvárható lett volna tőle, de a férfi ennél sokkal, de sokkal többet nyert később. Mert a belvárosi ajándékbolt mellett egy virágüzlet állt, benne egy gyönyörű és fiatal teremtéssel. Napra pontosan egy év telt el a válása óta.

Ez idő alatt a férfi és a fiatal lány időnként beszélgettek. Aztán egyre többször. Nevetgélve, viccelődve. Később a férfi egyszer haza is vitte őt. Azután találkozgatni kezdtek. A férfi csak beszélt, beszélt és beszélt, tulajdonképpen elmondott mindent. (Furcsállotta is, hogy milyen hallgatag ez a lány, pedig csak ő nem hagyta megszólalni.) Elmondta neki, hogy elvált, ahogy azt is, hogy már nem először. Azt is elmondta, hogy gyermekei vannak ezekből a kapcsolatokból. Elmondta, hogy az ajándéküzlet csak az egyik állása. Elhatározta, hogy nagyon őszinte lesz. Tulajdonképpen erre épített fel mindent, hiszen -így okoskodott- ha ő így is kell, akkor tényleg kell. 

Szerencsére később a lány is megnyílt. Így derült ki, hogy ő meg egy hosszú kapcsolat után és egy nagyon kesze-kusza elején tanyázik. Mindezek ellenére sok időt töltöttek együtt. A férfi ajándékot vitt a lány névnapjára, apró dolgokkal, jó programokkal kedveskedett a lánynak. Tulajdonképpen egy ideje már udvarolt, ha szabad ezt az ódivatú kifejezést használni erre a helyzetre. És hát egyikőjük sem árult zsákbamacskát. Mert minek is?

Nem valami fényes kezdet -gondolhatnád kedves olvasóm- de ennyire azért nem volt egyszerű a helyzet. Ugyanis az élet még ebbe az instabil valamibe is beleszólt azzal, hogy a férfinek el kellett mennie. A munkája (a főállása) szólította el egy olyan helyre, ahol csak az odautazás időpontja volt mindig biztos, a hazaúté sohasem. Így ment ez hónapokon át és bár időközben túl voltak az első csókon is, a helyzetük inkább volt katasztrófális, mint stabil kapcsolatnak (vagy stabil bárminek) mondható.

Ám egy alkalommal történt valami. A férfinek ismét mennie kellett, ezért épp csak beugrott a lányhoz a virágüzletbe, elbúcsúzni. Nem volt sok ideje, tulajdonképpen semennyi ideje nem volt, ennek ellenére mégis felkereste a lányt. Váltottak néhány szót (mit lehet ilyenkor mondani), volt ölelés, volt apró csók.........

idegen

És akkor megtörtént. A másodperc elhanyagolható része alatt zajlott le minden. Amikor a férfi a lány szemébe nézett azt olyannak látta, amilyennek azelőtt még soha. Beleremegett a látványba. Mert ez volt az a pillanat, amikor többé már nem két, egymás társaságát egyébként kereső, egymásnak egyébként szimpatikus ám egyébként tök IDEGEN ember nézett egymásra. Hanem immár egymást féltő, egymást óvó és szerető, egyetlen entitássá változott a két lélek.

Mindezzel csak azt akarom mondani kedves olvasóm, -amennyiben épp baj van feléd, veled-, hogy bármilyen helyzetben is vagy lépned kell, tovább kell lépned. Először csak egyet. Egy nagyon kicsit. Utána a többi már menni fog. Hogy te se légy idegen a saját életedben. Nekem elhiheted.....

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr3212154869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.