Miért gyökerek az emberek?
2017. szeptember 19. írta: thejaszaic

Miért gyökerek az emberek?

Hello kedves Olvasóm!

Van most itt nekem a tarsolyban egy finom kis reggeli történetem. Tőlem, nektek. Olyan kis nap-, vagy hétindító, vidám kis finomság, néhány picit vérhülye' emberről. Tessék:

blonde-jokes.jpgMint azt néhányan itt tudjátok, amikor nem írok (merthogy valamiből élni is kell), egy kellemes kis vidéki benzinkút ügyes-bajos dolgait intézem a hét öt napján. Persze ez így nem hangzik rosszul, ám ugyanakkor 'kutazok' is, vagyis a műszakomban én vagyok a benzinkutas is egyben. (Na ez már nem is olyan fényes igaz?)

Ma reggel (hát előfordul az ilyen ugye) egyszerre futott be két olyan ember, akikből az egy is több mint sok. Az első egy fiatal férfi volt, innen az ötvenen. Tankolt, majd a vásárlását bankkártyával szerette volna kiegyenlíteni. Nem gond, ma már -a legkisebb üzletben is- szinte alap ez a lehetőség. Kiállt a kútoszloptól (ami persze nem működik addig, míg a függőben lévő tankolás nincs kifizetve) és hozza is a kártyáját. A kártya nem kommunikált a rendszerekkel.

benzinkut-gyoker.jpgMiért is ne nálam, miért is ne korán reggel (amikor nálunk full dömping van és egyetlen egy ember, azaz én vagyok csak itt), miért is ne egy olyan vásárlónál, aki nagyon nehezen tűri a stresszt. A faszi persze -ahogy kell- kiborult, hogy mi az hogy nem, meg tök szar itt minden és egyebek. Közben befutott egy néni (a kút teljesen tele), hogy nem tudja elindítani a kutat, segítsek neki. Tájékoztatom, hogy függőben van az előző vásárlás, azért nem megy a kútoszlop. De ő csak néz rám. Hosszasan, bután és értetlenül, majd: 

Nem érti? - kérdezte - azt szeretném, ha segítene! - mondta felháborodottan.

Mondom neki, hogy azzal, hogy tájékoztatom, épp azt teszem és persze megyek is, amint tudok, de egyedül vagyok itten kérem. Erre a nő ránézett az üzletben tartózkodó egyik vásárlóra (egy fiatal hölgyre), majd így szólt:

- Akkor maga jöjjön és segítsen - mondta ellentmondást nem tűrően majd hozzátette, hogy neki hétre ide, 112998-amikor-ket-idiota-talalkozik.jpgmeg oda kell érnie és most el fog késni. Hét óra tíz volt ekkor. Most a fiatal hölgyön volt a sor, hogy értetlenül nézzen valakire. (Hozzáteszem, ő joggal tette ezt, míg az idős asszony fent említett nézése inkább volt demens, mint szándékos.) Már majdnem megszólaltam, amikor a lány azt mondta, hogy szívesen segít, bár ő is 'csak' egy vásárló itt. Ezzel mindketten kimentek.

A faszi meg közben befutott egy másik kártyával. Mondom király, megoldódik ez is. Persze mindezt úgy kell elképzelni, hogy közben az összes többi kútoszlopokon is tankoltak a népek és ment a jövés-menés, míg az -álló kútoszlopos néni autója mögött- kezdett feltorlódni a sor. A csávó második kártyája sem reagált semmire sőt, elővarázsolt egy harmadikat is, de az is döglött volt. A pali teljesen kiakadt. A feje lila volt, szétb@szta az ideg és csak azért nem ordítozott, vagy verte szét a kávégépet, vagy esett nekem, mert az önuralmának a maradéka ezt valahogy megakadályozta. Aztán hozott bankjegyeket. Közben persze előadta, hogy biztos a terminál rossz, mert mindig ez történik vele. Érted? Vele! Meg mindig! (Velem valahogy sohasem. Sem a 'mi' kutunkon, sem sehol máshol.) Ki érti ezt?

238.jpgÚgyhogy itt meg is dőlt a mutatvány, mert kb.: kettőszáz ügyfelem van egy délelőtt, és a vásárlók legalább ötven százaléka kártyával fizet úgy, hogy soha nincs semmi gond, a csávónak meg három kártyája sem akart működni. Akkor nem lehet, hogy ő tartja ezek rossz helyen, vagy valami ilyesmi? Amikor ezt el is meséltem neki (már csak azért is) már egy kurva szót sem szólt, csak lila arccal kiballagott, és leforgatta az összes gumit a verdáról, amikor úriember módjára végül kikocsizott tőlünk.

Na, így meg is nyílt a mammer lehetősége a tankolásra -szegény csajszi is ott várt, hogy segíthessen neki- be is verték mind a hat liter gázolajat a verdába (hét óra tizennyolc) bejött, fizetett, távozott. Utána meséli a lány, hogy amikor megvolt a tankolással, a mammer utasította (!), hogy tekerje vissza a tanksapkát a helyére. Én kérdem: 

- Erre te? - mire a lány- na ekkor hagytam ott a picsába.

1475573949-benzinkut.jpgA néni végig azt hitte, hogy az őt 'kiszolgáló' fiatal hölgy nálunk dolgozik (pedig sem az öltözéke, sem az elmondása nem utalt erre, de a mami ezt leszarta), mert amikor bejött, még gyorsan teliszájjal lebaszott, hogy hogy viselkedik az alkalmazottam(!). Aztán végig azt hitte, hogy reggel hétig ő bárhová odaér, legalább is ezt dünnyögte még kifelé menet is hét óra harminc körül, illetve legalább egy percig egy másik autóba akart beülni, amikor távozott.  És akkor ő vezet. Naponta. Zsír nem?

Naszóval'! E kedélyes kis reggel (hajnal) után vált szilárd meggyőződésemmé, hogy az emberek valamiért kifejezetten idegbetegek reggel, és ez nem annyira jó. Ahogy az is, hogy nekem ezt nem kell tűrnöm senkitől. És -legmélyebb tisztelettel a kivételeknek- az emberek pedig gyökerek! Hogy miért, azt nem tudom, csak igyekszem -minden egyes kibaszott reggel- valahogy tolerálni ezt. Van aki annak született, van, akit -akaratán kívül- a kora tett azzá és van, aki meg attól érzi jól magát, hogy ő egy gyökér. És még valami: - miért engednek még mindig mindenkit (de tényleg mindenkit) vezetni a háziorvosok? Remélem segíthettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://thejaszaic.blog.hu/api/trackback/id/tr5812877588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jossarian 2017.09.20. 06:08:16

Es aranyaiban egyre tobben lesznek, lassan csak ezek maradnak az orszagban... A normalisabbja mar reg elment.

Hórukk 2017.09.20. 06:08:42

A demenciát elég nehéz felismerni (ha nem panaszkodik a beteg vagy egy hozzátartozója), mivel a szokványos szituációkban - mint pl. a receptek felíratása a háziorvosnál - sokáig jól működnek ezek a betegek. A demenciatesztek pedig nem részei a vizsgálati protokollnak. Hogy milyen betegségekkel lehet vezetni és melyekkel nem, az miniszteri rendeletben van meghatározva. Egyébként ha valakinek nem adtam meg a jogsit, az többnyire fellebbezett és II. fokon általában megkapta valami nyugdíjas - és esetleg már demens - kollégától az SZTK-ban.

mildi 2017.09.20. 06:10:04

reggel én is gyökér vagyok. ezt úgy védem ki, hogy ha 7-kor kell indulnom, akkor 5-5.20-kor felkelek, és megvárom, míg elmúlik a gyökéridô

]{udarauszkasz 2017.09.20. 06:10:10

Na, en ugyanilyenekkel futok ossze nap mint nap a kamion vezetofulkejebol nezve.

Tatai Katalin 2017.09.20. 06:10:34

persze,mert az összes értelmes és diplomás ember már külföldön él és dolgozik. akinek van állása, azon idegel, hogy ne rugják ki,ha nem narancsos /lappangó ellenzéki/

octy 2017.09.20. 06:10:45

Van olyan, hogy az egyik bank kártyaelfogadó rendszere rendszeresen leáll. Olyankor a bank egyik kártyája sem működik, csak "Elutasítva" fecnit nyomtat a terminál. Más banktól valók voltak a kártyák?

2017.09.20. 06:10:57

Én egyszer szélvédőt mostam a saját kocsimon tankolás és fizetés után, amikor a szomszéd kútoszloptól odavetette lazán valami burzsujnak látszó 40-es apuka, hogy "mosd má le az enyémet is".
Hangosan felnevettem egy "Dehogy mosom" kíséretében :)

zizi77 2017.09.20. 06:12:50

Tetszett!
67 éves anyósom a múltkor kiakadva mesélte, hogy háziorvos elküldte mindenféle vizsgálatra, és nem adta meg neki kapásból a papírt a jogsi hosszabbításához. Hát nehogy már ne adja meg, mondogatta magából kikelve. Persze a szomszéd utcába is kocsival megy, nagy érvágás lenne valóban. Egyébként tipikus fent említett mami.
Anyám élettársa meg annyira "jól" vezet, hogy anyám már be se ül mellé, inkább vonatozik. 71 éves, és nem veszik el a jogsiját, pedig életveszély. Igaz, fiatalon is minden évben sikerült neki összetörni az autót, bár szerencsére még nem ölt meg senkit.

Reggel mindenki rohan, ezért idegesebbek még a szokásosnál is.

Andalúziai kutya 2017.09.20. 08:32:38

Egyszer jártam úgy, hogy bankkártyával akartam fizetni egy helyen, ahol az eladót már ez a tény kiborította. Elővette a kártyaolvasót, és mint ahogy az ember feltör egy tojást elkezdett kopogni a kártya éléven az olvasón, és közölte, hogy ne működik. :D Mondtam neki, hogy ugyan még sosem volt problémám a kártyával, de ezzel a technológiával még én sem próbáltam használni amit ő itt bemutatott, de ha odaadja, nagyon szívesen lehúzom majd én... és tadammm... működött elsőre :D Szóval lehetne tartani egy bankkártya használó továbbképzést néhány embernek függetlenül attól, hogy épp elad vagy vesz....

Ezüstliliom 2017.09.21. 06:08:16

@mildi: "reggel én is gyökér vagyok. ezt úgy védem ki, hogy ha 7-kor kell indulnom, akkor 5-5.20-kor felkelek, és megvárom, míg elmúlik a gyökéridô"

Ez az okos megoldás!:) De sajnos sok mesüge él köztünk...:(

Peetee 2017.09.21. 06:09:52

Hétvégente beugrós pizzafutár vagyok. Az emberek nem csak reggel idegbetegek...akkor a legnagyobb a fejük a lila ködtől, amikor otthon vannak! Tipikus "az én házam, az én váram" effektus amikor a pizzafutárral áll neki veszekedni az otthoni stressz miatt, mert nem hagyta pihenni a gyerek, b@sztatja az asszony új ruháért, függönyért, vidd le a szemetet, szereld fel a polcot, nyírd le a füvet...stb. Erre jön a futár és bele kell kötni: 2 kezem van, egyikben a melegentartó, másikkal kaputelefonálok, ajtókat nyitogatok. A POS-terminál a zsebemben. Sokszor még köszönni sincs lehetőségem, mert köszönés helyett fröcsögés jön: mondtam, hogy kártyával akarok fizetni, ezt nem hiszem el, hogy erre sem vagytok képesek, f@szom... Mire én: Jó napot, ezt és ezt hoztam, 2980lesz és tud kártyával fizetni, itt a terminál. A legjellemzőbb persze az elkéstél...kérdés, hogy mihez képest, mert a mi pizzériánk nem ígér semmit, a diszpécser jellemzően 50percet szokott mondani, ha nagyon sok a cím, akkor 60-70et; extra-kivételes esetben max 90et, és ezt be is tartjuk. Ott van a rendelés-részletező papíron, hogy mikor rendelt, azt mikor adtá át "kész"-re a konyha, mikor lett "kiütve" a futárnak (vagyis mikor indult ki a rendelés az étteremből). Azt mondja, ő már 1,5órája rendelt, mondom neki, hogy nem, 17:12kor rendelt és most 17:58 van, tehát a ~50percnél járunk...az nem lehet, nézzem meg hozza a telefonját (persze nem hozza). Mondom neki, hogy milyen ajándék desszertet kért (mert 15-17h között ajándék desszert jár), aszongya' nem kapott, mert a hülye diszpécser azt mondta, hogy az csak 17óráig van....hopp...akkor valóban 1,5órája rendelt kérem, most 17:59 van...akkor ki is a hülye? Amikor kénytelenek beismerni a vereséget, az csak a szívemnek kedves, azokat a tekinteteket, flegmaságot és ajtóbeb@szást nem kívánom senkinek amit produkálni tudnak ilyenkor a népek. És van még féltucatnyi fajta gyökér...

kasu 2017.09.21. 06:10:07

Miből gondolják egyesek, hogy a "gyökérség" a kortól van? Ki ne látott volna felnyírt 30-ast, nyakkendős "uriembert" vagy szőkenős istenbarmát, amikor gyökér módjára parkol, vezet?
A személyiség. Ami persze sok mindentől függ, de mindnél alapvető a kultúra hiánya. Korfüggetlen.

Mr.paksimogyoró 2017.09.21. 06:10:25

@Sztavrosz7: Én tuti azt mondtam volna: Ok, 5000, előre. :) Nem a lóvé miatt, de kíváncsi lennék hogy reagál erre ultralaza apuka :)

gabsika 2017.09.21. 06:10:50

"Diplomás ember már külföldön él és dolgozik" - diplomás vagyok, itthon élek. Tehát diplomás néni vagyok, alig vagyok több, mint a blog írója szerint a fiatal férfi ötvenen innen. Vigyázzunk már kicsit a nemek közti ilyetén különbségtétellel.
süti beállítások módosítása